// 2026. június 8., hétfő // Medárd

Dragnea nem akart kérkedni azzal, hogy meghívták Washingtonba

// HIRDETÉS

Ja, és közpénzből utazik, mert „ez a bevett szokás”.

Eleget tesz az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Donald Trump beiktatási ceremóniájára szóló meghívásnak – erősítette meg Liviu Dragnea.

„Nem értem, mi ez a bosszúság e téma kapcsán. Egy fontos eseményről van szó, amelyre meghívást kaptam, és úgy döntöttem, eleget teszek ennek. Én is, és a miniszterelnök is. Én holnap (kedden – szerk. megj.) utazom el az Egyesült Államokba, a kormányfő szerdán. Én az eseményt szervező bizottságtól kaptam a meghívást, hiszen tisztségben levő adminisztráció hiányában, ez a testület az egyetlen, amely hivatalos meghívókat küldhet ki mindazoknak, akiket ott szeretne látni ezekben a napokban. Én a bizottság alelnökétől kaptam a meghívót. (...) Tudomásul vettem, hogy nem képviselhetem a román államot, rendben van, de majd ha Romániáról kérdeznek, csak gyűjtök egy kis bátorságot, hogy válaszoljak. Ez, azt hiszem, nem tilos” – eresztett meg némi szarkazmust Klaus Iohannis felé a PSD elnöke.

A pártelnök hozzátette, nem állt szándékában nyilvánosságra hozni azt, hogy meghívást kapott az eseményre, nem akart „kérkedni” ezzel, azért értesült róla a sajtó, mert a képviselőház állandó bizottságának napirendjén szerepelt a téma. Újságírói kérdésre azt is elmondta, az alsóház – amelynek Dragnea az elnöke – állja utazásának és ott-tartózkodásának költségeit, ugyanis „ez a bevett gyakorlat”.

A képviselőház titkára, Marcel Ciolacu közölte, az alsóház állandó bizottsága egyhangúan jóváhagyta, hogy Liviu Dragnea házelnök részt vegyen az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke, Donald Trump beiktatási ceremóniáján.

Az államelnöki hivatal is közleményt adott ki az ügyben, amelyben hangsúlyozza, hivatalosan egyetlen külföldi delegációt sem hívnak meg az eseményre, és a korábbi gyakorlatnak megfelelően ezúttal is a washingtoni román nagykövet képviseli az országot a beiktatási ceremónián. A közlemény hozzáteszi: azon intézmények vagy pártok küldöttségei, amelyek részt vesznek a beiktatáson, nem a román állam hivatalos képviseletében lesznek jelen az eseményen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A fegyveres erők főparancsnoka és a védelmi miniszter mást mond oroszdrón-ügyben…
Főtér

A fegyveres erők főparancsnoka és a védelmi miniszter mást mond oroszdrón-ügyben…

… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja
Krónika

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja

Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.

Az egyesült Nagy-Románia máig nem jelent egységesítést
Főtér

Az egyesült Nagy-Románia máig nem jelent egységesítést

A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.

Tengeri drón robbant fel a konstancai kikötőnél – videóval
Székelyhon

Tengeri drón robbant fel a konstancai kikötőnél – videóval

Felrobbant egy tengeri drón pénteken a konstancai kikötőben; a robbanás hangja a környező lakónegyedekben is hallható volt.

Halálra sebzett a medve egy fiatal férfit az egyik erdélyi megyében
Krónika

Halálra sebzett a medve egy fiatal férfit az egyik erdélyi megyében

Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).

Idétlenkedő csíkszeredai tanácsosok
Székelyhon

Idétlenkedő csíkszeredai tanácsosok

Heherészve, előítéletekre épülő székely vicceket olvasgatva gyűjt követőket egy podcastműsorban két csíkszeredai önkormányzati képviselő. Miközben tanácsosként egyetlen határozattervezetet sem nyújtottak be.

// még több főtér.ro