A január 4-re tervezett esti ceremónia után dolgozni akar.
Nincs szükség pezsgőre Sorin Grindeanu beiktatási ceremóniáján – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Liviu Dragnea sajtótájékoztatóján kifejtette, a miniszterelnök eskütételi ceremóniáját az elnöki hivatal szervezi, de ő azon a véleményen van, és ezt a kijelölt kormányfővel is közölte, hogy
„Nem én szervezem, de én egy egyszerű, komoly, hatékony procedúrát szeretnék, mert az embereknek utána a kormány székhelyére kell menniük, mert aznap este sor kerül az első kormányülésre” – jelentette ki Dragnea, akit, bevallása szerint, nagy megelégedettséggel tölt el, hogy a román állampolgárok azzal a tudattal fognak szilveszterezni, hogy a „milliók által várt programot gyakorlatba ültetik”. A PSD elnöke leszögezte: a parlament által megszavazott kabinet összetételét az államfő már nem változtathatja meg.
Eszerint január 3-án, kedden 10 óra 30 perctől ülésezik a parlament két házának állandó bürója, és ugyanaznap délre hívták össze a plénumot. Ugyancsak kedden 14 órától a PSD és ALDE vezetőtestületei jóváhagyják a miniszterjelöltek listáját, 15 órától pedig a két alakulat parlamenti frakciói együttes ülést tartanak, amelynek keretében röviden bemutatják mindegyik jelöltet. A kijelölt kormányfő ezt követően nyújtja be a parlamenthez a miniszterjelöltek jegyzékét és a kormányprogramot.
Kedden 17 órától kerül sor a két ház állandó bürójának együttes ülésére, amelyen megállapítják a szerdai ülés napirendjét. Szerdán 8 és 14 óra között a szakbizottságok meghallgatják a miniszterjelölteket, 15 és 18 óra között ismertetik a kormányprogramot, illetve sor kerül a vitára és a beiktatási szavazásra.
A PSD elnöke elmondta továbbá, ha az államfő beleegyezését adja, szerdán 19 órától sor kerülhet a miniszterek eskütételére. Az elnöki szóvivő időközben jelezte: Iohannis „elvben beleegyezik”, hogy az új kormány január 4-én tegye le az esküt.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy jövő héten várhatóan megbukik a jelenlegi kormány, ami nem jó az országnak.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.

Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.