// 2024. október 2., szerda // Petra
polgármesterek

Dragnea máris a polgármesterek fizetése miatt aggódik

Pedig azok még csak ezután fognak emelkedni.

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kedden úgy nyilatkozott, hogy nem lesz elég nagy a polgármesterek és a megyeitanács-elnökök fizetése. Hangsúlyozta: a helyi választottak felelnek minden köztisztviselőért, de nem illeti meg őket minden jog, ami a köztisztviselőket.
 
„A bérezési törvény a helyi hatóságoknak nagyobb fizetést biztosít. Engem személyesen nagyon sokszor megkérdeztek, hogyan kommentálom azt, hogy a polgármestereknek nagyobb fizetése lesz. Fordítva kommentálom: nem lesz elég nagy a polgármesterek és a megyeitanács-elnökök fizetése” – fogalmazott Dragnea.
 
A mérleg két serpenyőjével állította párhuzamba a fizetéseket. „Ha az egyik serpenyőbe a helyi hatóságok felelősségét tesszük, a másikba pedig a fizetésüket, akkor nagy lesz az egyensúlytalanság a fizetések kárára” – fejtette ki a képviselőház elnöke.
 
Rámutatott, egy polgármesternek alá kell írnia egy európai uniós finanszírozási iratcsomó minden oldalát, ami azt jelenti, hogy felelősséget vállal minden köztisztviselőért, miközben nem kapja meg az plusz anyagi juttatást, ami azoknak jár, akik uniós alapokkal dolgoznak.
 
A képviselőház ezután fog vitázni és szavazni az egységes bértörvényről, amelynek ma egyébként olyan változatát fogadta el a szenátus, amely 9-es szorzót állapít meg az egységnyi közszolgafizetéshez a megyeközpontok polgármestereinek és a megyei tanácselnököknek. A városi polgármesterek bére a lakosság számának függvényében 7250 és 13 050 lej közé esik, és 25 százalékos bérpótlékot is kapnak a sikeres pályázati projektek után.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro