// 2024. október 2., szerda // Petra
alkotmánybíróság

Dragnea már nem akar miniszterelnök lenni

Ezt még azért kérjük számon rajta. Holnap dönt az alkotmánybíróság, hogy büntetett előélettel ki lehet-e nevezni valakit magasrangú közszolgának.

Már nem szeretne miniszterelnök lenni, bármit is döntsön ezen a héten az alkotmánybíróság – jelentette ki Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke vasárnap a România TV műsorában. 
 
„Ami történt, az már történelem. (...) Már nem célom, hogy kormányfő legyek. Most már az a célom, hogy képességeimhez mérten vezessem a képviselőházat és Călin Popescu Tăriceanuval együtt a parlamentet, és minden erőmmel támogassam a kormány tevékenységét, függetlenül attól, hogy mit mond az alkotmánybíróság” – jelentette ki az alsóház elnöke. 
 
Az alkotmánybíróság április 4-ére halasztotta a döntést arról a kifogásról, amelyet a Nép Ügyvédje nyújtott be a 2001/90-es törvény ellen. Az említett jogszabály kimondja, hogy csak azok a személyek lehetnek a kormány tagjai, akiket nem ítéltek el jogerősen büntetőjogi perben, és nem áll fenn esetükben összeférhetetlenség.
 
Liviu Dragneát tavaly áprilisban két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Traian Băsescu államfői tisztségből való felfüggesztésére kiírt 2012-es népszavazáson elkövetett választási csalás miatt.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro