// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Dragnea: Lehet, hogy visszavonjuk a kormányrendeleteket

// HIRDETÉS

De az is lehet, hogy tüntetünk. Ja, és Iohannis a hibás mindenért. És egyáltalán.

Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke szombaton bejelentette: a nap folyamán találkozni fog a kormánykoalíció vezetőivel és Sorin Grindeanu miniszterelnökkel. És miről fognak tanácskozni? Eltalálták: a Btk.-módosító kormányrendeletekről. És figyelem: az egyik lehetséges megoldásként a rendeletek visszavonását említette.

Na de azért közben fenyegetőzött is egy sort. Idézzük: „Elmondhatom, nem tudjuk kordában tartani a PSD tagjait és szimpatizánsait. Az emberek ki akarnak menni az utcára, hogy kifejezzék a sorosista ihletésű megmozdulással szemben, amelynek éppen tanúi vagyunk. A párt önmagát szervezi. Érzem, hogy nem fogom tudni féken tartani. Innen, a központból nem tudok ellenállni a területi szervezetek felől érkező nyomásnak. Ami körülbelül egymillió embert jelent a bukaresti utcákon.”

És akkor most jön a jófiús Dragnea: „Ezért elhatároztam, hogy találkozom a koalíciós partnerekkel és a miniszterelnökkel és megteszem a válság megoldására vonatkozó javaslataimat. Felelősségteljes emberek vagyunk, nem nézhetjük tétlenül Románia szétzúzását, amelynek Iohannis elnök felelőtlensége az oka. A PSD szavazói nagyon idegesek, mert tudatában vannak szavazatuk értékében, és azért is, hogy megakadályoznak bennünket a tervezett kormányprogram végrehajtásában.”

És végül, a nagy javaslat: „Szóba kerülhet akár a sürgősségi kormányrendeletek visszavonása is, amennyiben persze a miniszterelnök elfogadja. És remélem, hogy a javaslat megnyugtatja pártunk tagjait és szimpatizánsait, és nem fognak kimenni az utcára. Nem akarok konfliktust románok és románok között, nem akarom, hogy Románia kettészakadjon. Mert itt már nem lehet racionális érvekkel hatni. Egy hihetetlen dezinformációs gépezettel állunk szemben, miközben Romániának békére és stabilitásra van szüksége, hogy tovább haladjon a jólét, a fejlődés és a demokrácia útján.”

Nos, ehhez nem tudunk semmit hozzátenni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.