Amiért a két házelnök a törvényhozás nevében válaszolt a kioktató hangnemű amerikai külügyi közleményre.
Liviu Dragnea, a képviselőház és a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének parlamenti irodája előtt rendezett villámtüntetést szerdán a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nevű kispárt az ellen tiltakozva, hogy a két házelnök kedden közös parlamenti nyilatkozatban fejezte ki nemtetszését az Egyesült Államok külügyminisztériumának kioktató hangvételű közleménye ellen.
A röptüntetésre azt követően került sor, hogy az alsóház leszavazta a legnagyobb ellenzéki párt, a nemzeti liberálisok indítványát, miszerint idézzék be az ülésre az ott éppen nem jelen levő Dragneát, hogy magyarázatot kérjenek tőle a nyilatkozatra.
A PNL frakcióvezetője, Raluca Turcan szerint Dragnea veszélybe sodorta Románia nemzetközi megítélését és a korrupcióellenes küzdelmet, és akadályozza az Egyesült Államokkal fennálló húszéves partneri viszonyt, amely szavatolja a román állampolgárom biztonságát és jólétét.
Az ellenzék ennek nyomán Dragnea lemondását kérte, Dan Barna, az USR elnöke pedig közölte, hogy ha Dragnea nem megy az ülésterembe, akkor majd elmennek ők hozzá. Ezt követően az USR képviselői „Nem az én nevemben” feliratú papírlapokkal néhány percig álldogáltak Dragnea irodája előtt, így határolódva el a nyilatkozattól.
Dragnea aztán be is invitálta őket az irodába, ahol Barna szerint azt közölte: jogában állt kiadni a közleményt. Az ellenzék szerint viszont Dragnea visszaélt elnöki hatáskörével.
Adrian Solomon PSD-s képviselő viszont „arcátlannak” nevezte az amerikai külügyi nyilatkozatot, és feltette a kérdést: az Amerikától vásárolt Patriot légvédelmi rakéták vajon – a török megszállás idején beszedett – harácsot, vagy védelmi pénzt jelentenek?
A kormánypárti képviselő egyben a török Magas Portához, illetve Moszkvához hasonlította Washingtont.
Később aztán a teljes ellenzék kivonult az ülésteremből.
A PNL olyan parlamenti nyilatkozat elfogadását követelte, amelyben megerősítik az ország elkötelezettségét az Egyesült Államokkal fennálló stratégiai partnerség mellett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.