// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

Dragnea „kiszabadított” a börtönből két volt minisztert és egy volt ökölvívó-szövetségi elnököt

// HIRDETÉS

A PSD elnökének ügye kapcsán benyújtott óvás nyomán az alkotmánybíróság átalakíttatta a legfelsőbb bíróság bírói tanácsait. Ez az eredmény.

Szabadságot hozott a Jézuska így pár nappal karácsony előtt három, idén korrupció miatt elítélt, közismert személynek is: Rudel Obreja, az ökölvívó-szövetség volt elnöke, Constantin Niţă korábbi energiaügyi miniszter és Dan Şova volt közlekedési tárcavezető is szedhette a cókmókját, és kijöhetett a börtönből.

Mindhármuk ügyében közös vonás, hogy júniusban ítélte őket jogerősen szabadságvesztésre a legfelsőbb bíróság, és azért kerülhettek szabadlábra, mert egy novemberi alkotmánybírósági ítélet szabálytalannak minősítette a legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsainak összeállítását. Ügyvédeik ennek alapján megóvták az ítéleteket – a legfelsőbb bíróság pedig nekik adott igazat, így szabadlábon várhatják az ítélet végső megsemmisítéséről szóló döntést.

Obreja még az Elena Udrea fejlesztési minisztersége idején Lucian Bute főszereplésével a minisztérium törvénytelen támogatásával megszervezett ökölvívógála miatt került öt évre börtönbe vesztegetés elfogadása miatt.

Niţă négy évet kapott, miután mintegy 3,4 millió lejt követelt egy üzletembertől egy általa a jászvásári önkormányzattal megkötött szerződés értékéből.

Şovát négy évre ítélték, miután 100 000 eurót kért azért, hogy közbenjárjon a govorai hőerőmű igazgatójánál, és elérje, hogy a hőerőmű az általa protezsált ügyvédi irodával kössön szerződést.

Mindhárman Liviu Dragneának, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD9 elnökének köszönhetik szabadságukat, a Viorica Dăncilă vezette kormány ugyanis az ő most zajló büntetőügye miatt óvta meg az alkotmánybíróságon az öttagú bírói tanácsok összetételét.

A legfelsőbb bíróság két öttagú bírói tanácsának összetételéről egy 2014-ben hozott belső határozat szerint minden év elején sorsolással döntenek, egy idén hatályba lépett új törvény ezt úgy pontosította, hogy a két testületnek nem lehetnek hivatalból kinevezett elnökei, akik mellé további négy bírót sorsolnak ki, hanem a tanács mind az öt tagját véletlenszerűen sorsolják ki.

Az alkotmánybíróság november 7-én Viorica Dăncilă miniszterelnök panaszát megalapozottnak találva  megállapította, hogy a legfelsőbb bíróság úgynevezett alkotmányos természetű jogi konfliktusba került a törvényhozással azáltal, hogy nem alakította újra - a jövő év elején úgyis megújuló - öttagú bírói tanácsait, miután hatályba lépett az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló idén módosított jogszabály.

A kormány vélhetően azért avatkozott be a jogvitába, mert Dragneát akarták egy „kedvezőbb” összetételű bírói tanácshoz juttatni, a pártelnöknek ugyanis állítólag meggyőződése, hogy annál a tanácsnál, ahova ügyét eredetileg besorolták, az „ellenséges” bírák voltak többségben, és nem lett volna esélye elkerülni a börtönt. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak
Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro