Három rekord is megdőlt: a napi új esetek, az elhunytak és az intenzív terápián ápolt betegek száma.
Alig szoktuk meg a kétezer körüli platót, máris közelítjük a háromezres küszöböt: az elmúlt 24 órában 2958 új koronavírusos esetet regisztráltak az országban, ami azt jelenti, hogy soha nem terjedt még ilyen ütemben a járvány, mint most.
A tesztlaborok maximális kapacitással dolgoznak, így egy nap alatt 27 814 tesztet dolgoztak fel, 10 463-at kérésre. A pozitív tesztek aránya ismét meghaladta a 10%-ot, jelenleg: 10.62%-nál tart.
Minden grafikon kiugró növekedést mutat az előző hetekhez képest, így az elhunytak diagramja is. Kedd reggel óta 82 fertőzött halálát regisztrálták, ami nem azt jelenti, hogy ennyien is haltak meg 24 óra alatt. A brăilai közegészségügy most frissítette a nyilvántartást, így 17 új haláleset gyarapítja az országos összesítést. Az egyik elhunyt a 10-19 éves korcsoportba tartozott, de nem lehet tudni semmit a halál körülményeiről. A többi elhunyt mind 40 év feletti, három kivételtől eltekintve mindannyian más betegségekkel is küzdöttek.
Rekord magas a súlyos állapotban lévő betegek száma is, jelenleg 612 beteget ápolnak az intenzív terápián. A szabad ágyak száma egyre kevesebb, a súlyos betegeket ezért gyakran lakóhelyüktől távolabbi, kevésbé leterhelt kórházakba szállítják.
Továbbra is Bukarestben a legsúlyosabb a helyzet, ahol 517 új eset vettek nyilvántartásba. Iași 157, Fehér 117, Temes 104, Prahova 101, Kolozs 98 fertőzöttel szerepel a listán.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.

További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.