// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Dăncilának esze ágában sincs lemondani

// HIRDETÉS

Iohannis mellett az ellenzék és ma este pár tüntető is követeli a miniszterelnök lemondását.

Nem tervezi lemondását, nyilatkozta pénteken Viorica Dăncilă miniszterelnök. „Kategorikusan nem. Semmilyen okot nem látok a lemondásomra, amíg a kormánykoalíció támogatását élvezem, amíg szerintem jó eredményeket értem el az elmúlt három hónapban. Semmilyen okot nem látok a lemondásomra” – nyilatkozta Dăncilă a România TV adásában.

A kormányfő azt mondta, nem befolyásolta különösebben, hogy az államelnök megvonta tőle a bizalmat, de azt hiszi ennek a nyilatkozatnak most nem volt értelme.

„Azt hiszem ez a külpolitikai megbízhatóságunk rovására mehet, és szerintem nem kellett volna ezt tenni. A saját érdekeken, a bosszúságokon, az egymás ellen érzett frusztrációkon túl felelősségtudatról kell tanúbizonyságot tennünk. Az országoknak azt kell látniuk, hogy Románia egy stabil ország, ahová érdemes befektetni, ahová bizalommal jöhetnek és minden állam számára megbízható partner” – tette hozzá Dăncilă.

A miniszterelnök kihangsúlyozta, hogy sértve érezte magát az államelnök kijelentéseitől. Klaus Iohannis államfő pénteken azt nyilatkozta, hogy megvonja a bizalmat a miniszterelnöktől, és lemondásra szólította fel Viorica Dăncilát, aki szerinte

alkalmatlan a kormányfői tisztségre.

Az államfő mellett ezt gondolja az ellenzék is, amely nem akarna kihagyni egy jó kis alkalmat bizalmatlansági indítványra, és mintegy 150 tüntető is, aki pénteken a bukaresti Victoriei-téren követeli Viorica Dăncilă miniszterelnök lemondását.

„Azért vagyok itt, hogy büntessem Dăncilă kormányfő utolsó baklövéseit: az izraeli látogatást, a román nagykövetség Tel-Avivból Jeruzsálembe tervezett költöztetését, a többségi pártok tagjainak pofátlanságát” – nyilatkozta az egyik tüntető.

Egy másik résztvevő azért jött, hogy megvédje elveit: a hatalmi ágak szétválasztását és az igazságügy függetlenségét. „Az államelnököt elszigetelték a néptől, minden hatáskörétől megfosztják, így Románia válaszúthoz érkezett. Sokat veszítünk gazdaságilag, elveszítjük nemzetközi hírnevünket, de az önbecsülésünket is” – mondta egy nyugdíjas tanár.

A tiltakozók azt kiabálják a téren, hogy Tolvajok, tolvajok!, Mondjon le!, Nem menekültök. A tüntetők nemzeti színű lobogókat lengetnek, a tüntetést közelről figyelik a rendfenntartó erők.

Kolozsváron vasárnap este hatra harangoztak be kormányfőlemondató tüntetést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro