// 2026. július 22., szerda // Magdolna

DNA-vizsgálat indulhat a MOGYE magyar tagozatának ügyében

// HIRDETÉS

A feljelentést az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt tette. A székely és a partiumi zászlókért is jogi úton harcolnak.

Feljelentést tett az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a korrupcióellenes ügyészségnél (DNA) az egyetemeket akkreditáló Felsőoktatási Minőségbiztosítási Hatóság (ARACIS) és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) vezetősége ellen.

A panaszosok szerint visszaéltek a hivatali hatalmukkal, és előnyhöz juttatták a MOGYE román tagozatát a magyar tagozattal szemben. Az ügyészségi kereset hasonlít ahhoz, amely alapján a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium létrehozása ügyében indított eljárást a DNA.

A döntésről Kincses Előd, a panaszosok ügyvédje számolt be egy hétfői nagyváradi sajtótájékoztatón. Elmondta: álláspontja szerint a MOGYE szenátusa egy 2010-ben elfogadott ARACIS-határozatra hivatkozva döntött úgy, hogy

az orvosi egyetemeken a gyakorlati oktatás kizárólag román nyelvű legyen.

Szerinte ezt a – magyarok számára kedvezőtlen – rendelkezést hatálytalanította a 2011-ben elfogadott tanügyi törvény, mely teljes körű anyanyelvi oktatást biztosít a kisebbségeknek, és hatályon kívül helyezett a jogszabállyal ellenkező minden rendelkezést.

Kincses Előd emlékeztetett rá, hogy a marosvásárhelyi orvosi egyetemen jelentkező magyar jogsérelmet az ennek alapját képező rendelkezés és az ez alapján elfogadott egyetemi charta hatályon kívül helyezésével próbálták orvosolni, de kereseteiket jogerősen elutasították.

A sajtótájékoztatón részt vevő Szilágyi Zsolt EMNP-elnök kijelentette: a kormányt a parlamentben támogató RMDSZ politikai megoldást eszközölhetne ki a MOGYE magyar tagozata ügyében. Ennek hiányában az ellenzéki szervezetek peres úton kénytelenek eljárni.

A MOGYE-n 2011-ben alakult ki éles konfliktus az egyetem román vezetése és magyar tagozata között amiatt, hogy az egyetem vezetése az intézményi autonómiára hivatkozva nem léptette életbe az új oktatási törvény magyar szempontból fontos előírásait. A konfliktus rendezésére tett kísérlet 2012 májusában az Ungureanu-kormány bukásához vezetett. A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Ma az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működnek, és a magyar tagozat elsorvasztására törekednek.

Kincses Előd a nagyváradi EP-iroda erkélyére kitűzött és a helyi önkormányzat által megtámadott zászlókkal kapcsolatosan elmondta: a székely zászló ügyében indított keresetet az Emberi Jogok Európai Bírósága a múlt esztendő végén befogadta és tárgyalásra alkalmasnak találta. A reklámhordozónak minősített partiumi zászló ügyében Tőkés László fellebbezését ma (hétfőn) tárgyalta a Bihar Megyei Törvényszék,

ítélethirdetés január 30-án várható.

Kincses döbbenetének adott hangot, amiért ebben a perben szóról szóra ugyanazokkal a minősítésekkel illetik a partiumi zászlót mint közösségi jelképet, amelyekkel az előzőekben a székely zászlót, sőt a peranyagban össze is tévesztik a kettőt. Erre sietett rámutatni a tárgyaláson, és azt is felhozta, hogy az utóbbi időben több, a székely és más lobogók szabad használatát jogszerűnek nyilvánító ítélet született különböző romániai instanciákon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.