Dzsihadista propagandát folytatott – állítja a terrorelhárítás.
Dzsihadista kötődések gyanúja miatt vett őrizetbe kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) egy román állampolgárt. Az érintett egy mindössze 17 éves, craiovai illetőségű fiatal. A DIICOT szerint a fiú az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet külföldi tagjaival tartott kapcsolatot.
A DIICOT szerint az interneten folytatott dzsihadista propagandát: egyrészt az IÁ-t támogató tartalmakat, másrészt a terrorszervezet lefejezős videóit osztotta meg.
Az egyik helyi gimnáziumban tanuló, szerény családi háttérrel rendelkező Luigi Constantin Boicea lakásában dokumentumokat, dzsihadista propagandaanyagot, valamint számjtástechnikai eszközöket foglaltak le.
A fiú a Gazda Islamică (Iszlám Gazda) című blogon 2014-ben arab nyelven vallott arról, hogyan vált muzulmánná, ahol az iszlám vallás felvétele után kapott nevén mutatkozott be.
„A nevem Omár al-Farúk, 16 és fél éves vagyok. Ortodox kereszténynek születtem, és muzulmánná váltam, miután rátaláltam az igazságra” – olvasható a bejegyzésben. Közölte: egy Omar Hamadi nevű, románul jól beszélő ismerősétől hallott először a szíriai történésekről, ezt követően ásta bele magát a témába. Miután öthavi kutatás után rátalált egy videóra amelyen a Bassár al-Aszad elnökhöz hű szíriai hadsereg tettei voltak láthatók, - mint fogalmazott – rájött, hogy a kormányhadsereg nem az iszlámot képviseli, ezért elkezdett kutakodni a romániai muzulmánok után. Ekkor bukkant rá „nővérére”, Damian Mayára, aki három hónapig oktatta az iszlám hit alapjaira, ezt követően pedig a fiú át is tért. „Köszönöm Allahnak, hogy minden rosszal le tudtam állni, az alkohollal, a dohányzással és a drogokkal” – írta.
Arról is vallott, hogy édesapja - akitől anyja korábban elvált - gyakorlatilag kitagadta, miután tájékoztatta őt az áttéréséről, így azóta a nagyszüleinél él.
Terveiről azt írta: miután betöltötte a 18. életévét, és befejezte a tanulmányait, a medinai Iszlám Egyetemre szeretne felvételizni, hogy mélyebben megismerkedjen a Koránnal és a muzulmán szent szövegekkel, és iszlám prédikátor legyen.
Nagyapja szerint a fiú, aki korábban nem viselkedett kortársaitól eltérő módon, az áttérést követően magába fordult, de az iszlám közösség összejöveteleiről mindig vidáman tért haza. A fiú miatt kétféle ételt kellett főzni, mivel nem volt hajlandó sertéshúst fogyasztani.
Ez az első alkalom Romániában, hogy román állampolgárt vesznek őrizetbe ilyen vádak miatt.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
A jubileumi, 35. Tusványoson idén is a magyar és a határon túli közélet számos ismert szereplője vesz részt. A közéleti programok középpontjában a béke és a gazdasági kihívások állnak, a Tisza-frakció meghívott képviselői távol maradnak a rendezvénytől.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
… egy PNL-s főembert elvitt a DNA, az USR elnökére lesújtott Justitia kardja, az RMDSZ-re a botránytévék hányják a gyűlöletet… és tíz román állampolgár egymillió eurónyi drótot lopott Németországban.