// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Dicstelen vég: egy bihari kukoricásban kapták el a belga bankautomaták bombás román rémét

// HIRDETÉS

Kalandos körülmények között tevékenykedett, és úgy is került rendőrkézre.

Igazi bűnügyi akciófilmbe illő pályafutást követően igazi bűnügyi akciófilmbe illő módon kapták el Bihar megyében azt a galaci férfit, aki az elmúlt években azzal öregbítette a románok hírnevét Nyugat-Európában – főleg Belgiumban –, hogy két, szintén román társával együtt bankautomatákat raboltak ki.

Ráadásul nem finomkodtak: az automatákat nemes egyszerűséggel felrobbantották.

A Fănică Pleşcan nevű férfi a belga hatóságok szerint hat belgiumi városban is úgy jutott pénzhez, hogy robbanószert helyezett el a bankautomata pénzkiadó nyílásában, és felrobbantotta.

Az okozott kár legalább 700 000 euró – és ez tényleg csak becslés, mivel Mercedes márkájú gépkocsijukkal rendszeresen ingáztak Belgium és Németország között, és a gyanú szerint Belgium mellett Németországban, Luxemburgban, Angliában és Olaszországban is elkövettek néhány hasonló, nagyot szóló bankrablást.

A hatóságok ráadásul nagyon nehezen bukkantak a nyomukra, mivel maszkban és kesztyűben dolgoztak.

Mégsem voltak azonban kellőképpen óvatosak: egy rablás helyszínén a rendőrök találtak egy ujjlenyomatot – egy viszonylag épségben megmaradt huzaldarabon, amely a detonátort kötötte össze a robbanószerrel.

Az ujjlenyomatot megvizsgálták, és kiderült, hogy már szerepel az adatbázisban: az egyik elkövetőé volt, akit már más bűncselekmények miatt is benne volt a nyilvántartásban.

Őrizetbe is vették, ő pedig elmondta a rendőröknek, hol rejtőzik a másik két társa. Azonban csak egyiküket tudták elkapni, Pleşcan sikeresen köddé vált.

A belga rendőrség nemzetközi körözést adott ki ellene.

Mindez még júniusban történt.

A folytatás már az elmúlt napokban zajlott, Bihar megyében.

A hét elején egy külföldi rendszámú Audi, amelyben ketten ültek, igencsak gyanúsan viselkedett Nagyváradon: egy rendőrjárőr épp közúti ellenőrzést végzett, de a jármű vezetője nem hogy megállt volna a jelzésükre, hanem beletaposott a gázba, és elszelelt a város Arad felőli kijárata irányába.

A rendőrök természetesen azonnal a nyomukba eredtek.

Az autós üldözés vadul zajlott a Nagyszalonta felé vezető úton, a rendőrök pedig a Nagyváradtól mintegy 50 kilométerre fekvő Tulka közelében útzárat létesítettek. Az Audi menetrendszerűen meg is érkezett, de a rendőrök kellemetlen meglepetéssel szembesültek: az autóban már csak a sofőr ült.

Miután kérdőre vonták, végül elárulta, hogy utasa hat kilométerrel odébb kiszállt egy Tenkegörbed melletti kukoricás szélén.

Itt viszont peche volt: pont szembe találkozott a keresésére küldött tenkei rendőrök egyikével.

Azonnal futásnak eredt, de a rendőr sem hagyta magát: hosszú kilométereken át, kukoricásokon és veteményeskerteken keresztül loholt a nyomában.

Végül sikerült utolérni, és megbilincselve a tenkei rendőrőrsre vitték.

Itt először másvalaki személyi igazolványával próbálta igazolni magát, de végül elárulta az igazi nevét.

Ennek nyomán derült ki, hogy igencsak tekintélyes bűnlajstroma van: 1996 óta többször is elítélték különböző bűncselekmények miatt Romániában, Belgiumban, Németországban és Olaszországban is.

A Bihar megyei rendőr-főkapitányság hamis személyazonosság használata miatt indított bűnvádi eljárást ellene, kedden pedig a nagyváradi ítélőtábla 15 napos előzetes letartóztatásba helyezte.

A bíróság addig eldönti, hogy jóváhagyja-e a kiadatását a belga hatóságoknak, vagy előbb lefolytatják ellene a most Bihar megyében indított eljárást.

Azért láttunk már ennél pocsékabb sztorijú forgatókönyv alapján forgatott bűnügyi akciófilmet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

// még több főtér.ro