Mert a polgármester román tanintézetnek adta a magyar iskoláknak kiutalt támogatást.
„A mi iskolánk nem számít?”, „Bolojan unlike” feliratú plakátokkal felszerelt diákok zavarták meg csütörtökön a nagyváradi tanács soros ülését. Az Ady Endre Gimnáziumban és a Szacsvay Imre Általános Iskolában tanuló fiatalok szüleikkel és tanáraikkal érkeztek tiltakozni az ellen, hogy a városvezetés más tanintézetre költi az iskoláik számára célirányosan kiutalt megyei támogatást. A tiltakozókat az Ebihoreanul.ro beszámolója szerint Szabó József megyemenedzser is elkísérte a városházára.
Az RMDSZ helyi tanácsosai által támogatott tiltakozók azt kifogásolták, hogy Ilie Bolojan polgármester a Traian Vuia Műszaki Szakközépiskolának utalta azt a 230 ezer lejt, amit eredetileg az Ady- és a Szacsvay-iskolának szánt az RMDSZ-es Pásztor Sándor megyei tanácselnök. A pénzből az Adynak fűtőberendezést kellett volna vásárolni, míg a Szacsvay esetében tatarozásra költötték volna.
Csakhogy Ilie Bolojan indoklása szerint ez nem lett volna lehetséges, mivel az Ady-gimnázium épülete a római katolikus egyház tulajdona, míg a Szacsvay székhelyéért pereskednek az egyházzal.
Kirei Melinda RMDSZ-es tanácsos szerint ez esetben félre kellett volna tenni az összeget addig, amíg lehetővé válik a finanszírozás. Ehhez csak „kis jóindulatra” lett volna szükség, mondta, de az elöljáró akár vissza is utalhatná az összeget.
A szövetség másik tanácsosa, Kecse Gabriella, az Ady-gimnázium tanára azzal vádolta a városvezetést, hogy évek óta tud a magyar iskolák problémáiról, de nem tesz semmit. Holott az Adyban 700, a Szacsvayban 900 gyerek tanul. És szüleik is román és adófizető állampolgárok, hangsúlyozta.
Ilie Bolojan polgármestert a hírportál beszámolója szerint láthatóan felháborította az eset, és a tiltakozók felé fordulva kijelentette:
Kijelentette, a megyei vezetők politikai kritériumok alapján osztják a pénzt, így olyan fontos váradi projektek maradtak finanszírozás nélkül, mint a Biharpüspökit elkerülő út megépítése vagy a gyorsforgalmi út meghosszabbítása, és ezek a beruházások a magyar választókat is érintik.
Eközben a magyar iskolák annak ellenére kaptak pénzt, hogy a megyei vezetés is tudja: a városnak nincs törvényes alapja arra, hogy pénzt költsön ezekre, állítja Bolojan. Ellenpéldaként a Nagyváradi Filharmónia épületét említette, melyet hasonló okok miatt nem tud felújítani a megyei tanács. „Ahhoz, hogy ezek a gyerekek tanulni tudjanak, a polgármesteri hivatal bért fizet az egyháznak. Amennyit fizetünk,
- jelentette ki Bolojan az Ady-gimnáziumra utalva. A Szacsvay kapcsán emlékeztetett, eredetileg együtt akartak működni az egyházzal a felújítás érdekében, de jogászaik szerint ez azt jelentené, hogy elismerik a katolikusok tulajdonjogát. Azonnal felújítják az épületet, amint önkormányzati tulajdonba kerül, ígérte.
A PNL-s polgármester az RMDSZ-es elöljárókat sem kímélte, azt sugallva, hogy a szövetség saját politikai céljaira használta a diákokat, hogy jelenetet rendezzen a tanácsülésen. Pásztor Sándor jól tenné, ha inkább a nagyváradi repülőtérrel és a megyei hulladékgyűjtéssel foglalkozna, ezek a problémák ugyanis a magyarokat is érintik, üzente politikai ellenfelének Bolojan. Hozzátette: ahol lehetett, felújították a leromlott iskolaépületeket, függetlenül attól, hogy magyar vagy román nemzetiségű diákok tanulnak benne. Azt is leszögezte, hogy
mivel ugyanúgy az oktatásra költik. Az erre vonatkozó határozattervezetet végül elfogadta a kétharmados többséggel rendelkező PNL-frakció, az RMDSZ és koalíciós partnere, a PSD tanácsosai ellene szavaztak.
Nagyváradon nem új keletű a vita a nem tisztázott tulajdonjogú ingatlanok felújítása kapcsán a város és a megye vezetője között. Bolojan korábban az egykori pénzügyi palota évek óta parlagon álló, leromlott állagú épülete kapcsán szólította fel a tatarozási munkálatok elvégzésére Pásztort. Az irgalmas rend visszaszolgáltatott épületét többéves pereskedés során szerezte meg a Bihar megyei önkormányzat.
A PNL és az RMDSZ között azóta mérgesedett el a viszony, hogy a szövetség a 2016-os önkormányzati választásokat követően megyei szinten a PSD-ALDE-koalícióval szövetkezett annak érdekében, hogy Pásztor Sándor lehessen a tanácselnök. Ez úgy ütött vissza, hogy a városi tanácsban a PNL megtagadta az RMDSZ-től az alpolgármesteri tisztséget, melyet évtizedekig töltött be magyar politikus.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A nemrég szinte bezárt marosludasi cukorgyár a tulajdonosváltást követően immár napi 24 órában üzemel, hogy feldolgozza a félezer erdélyi gazdától érkező nyersanyagot. A cukorgyár 8800 hektár cukorrépaföldre kötött szerződést.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.