A Freedom House szerint most először kerültek túlsúlyba a tekinytélyelvű rendszerek a posztszovjet térségben.
A washingtoni székhelyű Freedom House nonprofit szervezet posztkommunista országokról szóló keddi jelentése szerint a beszámolók közzétételének kezdete, azaz 1995 óta most fordult elő először, hogy a Közép-Európától Közép-Ázsiáig terjedő térségben
– számol be az MTI. Az egykori keleti tömb 29 országáról szóló, A populizmus hamis ígérete című éves jelentésében a Freedom House rámutatott: míg konszolidált tekintélyelvű rezsimből nyolc van a vizsgált térségben, megszilárdult demokráciából csak hét. 2005-ben még 4:8 volt az arány a demokráciák javára.
A 2017-es jelentés szerint a vizsgált országok több mint felénél (18 állam) romlott a demokráciamutató. Az átalakuló országokról szóló beszámoló történetében ez a második legjelentősebb visszaesés, csaknem akkora, mint amilyen 2008-ban, a pénzügyi válság alatt volt. Ugyanakkor a jelenség nem meglepő: 2005 óta folyamatosan romlanak a mutatók, míg javulásra csak elvétve akad példa – mutatott rá a Freedom House.
A jelentés szerint összesítve jelenleg
a közép-európai régióban. A 2007-ben még régiós éllovasnak számító államban romlott a demokráciamutató a legnagyobb mértékben az elmúlt tíz évben (1,4 pontos visszaesés) – tették hozzá. Magyarországot a jelentés a félig-konszolidált demokráciák közé sorolja, Horvátországgal, Szerbiával, Romániával és Bulgáriával együtt.
Lengyelország ugyan a megszilárdult demokráciák közé tartozik, de elérte mélypontját.
A kilencvenes évek elején Lengyelország és Magyarország is a demokratikus átalakulás iskolapéldája volt. Ezeknek az államoknak „a látványos pálfordulása” a Freedom House szerint arra hívja fel a figyelmet, hogy társadalmi beágyazottság és meggyökeresedett politikai normák nélkül a liberális demokrácia működéséhez szükséges intézmények törékenyek. Ezt a jelenséget tovább fokozza az Európai Unió belső válsága, amely miatt a liberális demokrácia legfontosabb európai motorjának számító Brüsszel nem tudja ugyanolyan hatékonyan ellátni feladatait.
– bár ez utóbbi kettő átmeneti rezsimnek számít a demokratikus és az autoriter között, de látványosan javított korábbi helyzetén. Románia még mindig félig megszilárdult demokráciának számít csak, de a képzeletbeli, 1-től 7-ig tartó demokráciaskálán pont ellentétes mozgást végez, mint az ugyanebbe a kategóriába sorolt Magyarország.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Freedom House jelentése a tavalyi évet veszi alapul, amikor Romániát még a Cioloș-féle szakértői kormány vezette – az idei fejleményeket a jövő évi jelentés fogja tükrözni.
A teljes jelentés itt olvasható el.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.

További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.

Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.