// 2025. november 12., szerda // Jónás, Renátó

Dehogy van vége a válságnak: remek hétvégéje volt Cîțunak, de a kormánya nagyon nehéz napok elé néz

// HIRDETÉS

A miniszterelnök által várva várt tisztújító pártkongresszus ugyan lejárt, de a legnagyobb politikai meccsek még hátravannak.

Mint tudjuk, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) hétvégén lezajlott tisztújító kongresszusán Florin Cîțu miniszterelnök került a politikai alakulat élére (államfői hátszéllel),

de pezsgőt nem bonthat, a kormánya sorsa ugyanis csak a következő napokban fog eldőlni.

Az USR-PLUS által benyújtott, a kormány megbuktatását célzó bizalmatlansági indítványról az alkotmánybíróság hivatott dönteni, s amennyiben a Cîțu-kabinet óvását elutasítja,

nem mernénk arra fogadni, hogy az aktuális kormány talpon marad.

A döntésre keddig kell várni. Florin Cîțu rendkívül harciasan nyilatkozott a napokban, vasárnap azonban kijelentette: kész tárgyalni minden parlamenti párttal a kisebbségi PNL–RMDSZ-kormány támogatásáról,

még az USR-PLUS frakciójával is, bár utóbbiak erre továbbra sem hajlandóak, míg a kormányfőt úgy hívják, hogy Florin Cîțu.

A Szociáldemokrata Párt(PSD) már megüzente az új pártelnöknek, alig várják a parlamenti szavazást a bizalmatlansági indítványról, szóval ők sem nagyon barátkoznának, a mindent is elutasító (és tagadó) AUR pedig startból ki van zárva. Legalábbis papíron.

Cîțu – aki újabban kevesebb minisztériumot és államtitkárt akar – vasárnap azt is mondta, amennyiben a frakciókat nem sikerül meggyőzni a kormány támogatásáról, akkor egyenként fognak tárgyalni „azokkal a honatyákkal, akik értik, hogy nem vághatunk neki a télnek kormány nélkül, egy világjárvány közepette”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet
Krónika

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet

A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro