// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Dániel pátriárka már megint a markát tartja

// HIRDETÉS

A román ortodox egyházfő karácsonyi pásztorlevelében több pénzt kér a bukaresti Nemzet Megváltásának Katedrálisának építéséhez.

Alig múlt el a kampány, mely igencsak jól jövedelmezett az ortodox egyháznak, Dániel pátriárka ismét a markát tartja. Karácsonyi pásztorlevelében azt írja, hogy az ünnepek alkalmából örömmel ajándékozzunk szeretteinknek, és a keresztény értékek segítsenek abban, hogy még többet adakozzunk a bukaresti Nemzet Megváltásának Katedrálisa javára. Emlékeztet arra, hogy 1884-ben foglalta törvénybe I. Károly király a nemzet katedrálisának építését, de a gyakorlatban csak 130 évvel később konkretizálódik – a nemzeti öntudat szimbólumaként.

Az elöljáró a diaszpórában élő románokról is említést tesz: imádságainkban emlékezzünk meg a távolban élő román testvéreinkről is, hogy ne távolodjanak el az ortodox vallás gyakorlásától.

Az óriáskatedrális régi nagy álma az ortodox egyháznak: építését még Románia függetlenségének kivívása után döntötték el, 1929-ben Miron Cristea pátriárka el is helyezte az Unirii téren az építmény alapkövét, de közbeszólt a gazdasági válság, majd a világháború, és végül a kommunizmus négy évtizede. A beruházés 400 millió euróba kerül, mivel az ortodox egyház egy olyan 125 méter széles és magas, 19 emeletes komplexumot szeretne, mely galériáknak, múzeumoknak, luxuslakosztályoknak és éttermeknek is helyet biztosítana.

A kormány már többször utalt pénzt a román nép üdvözülésének szentelt katedrális felépítésére, ugyanakkor ingyen adta a területet is az egyháznak. A bazilika 5500 főt tud majd befogadni, a katedrális előtti kolostorral szegélyezett tér pedig további 125 ezer hívőt. A bazilika alá egy 2000 férőhelyes földalatti múzeumot is szeretnének. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt
Krónika

„A legerősebb garancia” – Megnevezte államfőjelöltjét a Tisza Párt

Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint
Krónika

Putyin egy NATO-tagállam megtámadására készül az amerikai hírszerzés szerint

A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval
Székelyhon

Fejszékkel támadtak a mentősökre egy TikTokon terjedő álhír miatt – videóval

Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.

// még több főtér.ro