Miközben az országban elszabadultak az árak, a parlament menzáján továbbra is hét lej egy csorba. Hátba lőtték a tárgyalására igyekvő román bérgyilkost Spanyolországban.
Rég nem hallottunk semmi érdemlegeset a romániai magyarok iráni odaadásáról és szeretetéről elhíresült Dan Tanasă AUR-os parlamenti képviselőről, de mint kiderült, továbbra sem áll távol tőle a hepciáskodás.
A filomagyar politikus ez alkalommal nem a legnagyobb romániai nemzeti kisebbség kollektív vérét szívta, hanem egy Hargita megyei román párttársával közölte a belső demokráciára vonatkozó elveit. Azt mondta az illetőnek, aki beszélni szeretett volna vele, hogy
Ennél egyértelműbben nem is fogalmazhatott volna a derék Tanasă, aki higgadtan helyet foglalt egy fotelben. A kijelentés nem aratott osztatlan sikert, főleg nem az érintettnél, aki vélhetően nem a csirkefogó becenevet képzelte el a tagsági könyvében, és a verbális érvelés helyett
csatakiáltással ugrott a képviselő torkának. Miközben a teremben tartózkodók igyekeztek lefogni a támadót, a jelenetet higgadtan kommentáló Cristina Vaida, az AUR országos vezetésének tagja úgy fogalmazott, hogy
A videó nyilvánosságra kerülése után az AUR PR-gépezete azonnal mentette a menthetőt. Szerintük ez nem verekedés volt, ahogy a videó publikálói írták, csupán egy „agressziós kísérlet”, továbbá a felvétel több hónapos, mintha azóta a politikai kultúra sokat fejlődött volna – tehetnénk hozzá. A Digi24 úgy tudja, hogy a párttagot később kizárták.
Az a tény pedig, hogy az incidens valahol Hargita megyében történt, felvet egy további kérdést is: miként jutott(unk) oda, hogy ennek a jóravaló Dan Tanasănek annyi magyarfaló performansz után egy székelyföldi román osztotta ki az első pofont?
Miközben a hazai háztartások nagy része feszülten figyeli, ahogy kilőttek az élelmiszerárak és kénytelen alaposan megfontolni minden egyes vásárlást, addig úgy tűnik, hogy a parlament vastag falai és a költségvetési támogatások sikeresen megállították a drágulást a képviselők, a szenátorok és az intézmény alkalmazottainak konyháján.
A kínálat sztárja paszulycsorba, ami mindössze 7,1 lejbe, míg a tartalmasabb húsgombóc-csorba kerek 10 lejbe kerül. Azok számára, akik nem akarnak sokat válogatni, ott a gazdaságos menü 24,1 lejért, amelyben kukoricapelyhes csirkecomb és medvehagymás tepsis krumpli kapott helyet.
Aki ennél is teljesebb élményre vágyik, az választhatja az office menüt 28,5 lejért. Ezért az összegért a nép szolgái húsgombóc-csorbát, hagymában sült sertésmájat puliszkával, káposztasalátát, sőt még egy almát és egy zsemlét is kapnak. Összehasonlításképpen egy átlagos bukaresti étteremben egy hasonló menü ára ma már a duplájára vagy triplájára rúghat.
A választék egyébként kifejezetten változatos: a sóskafőzelék és a kolbászos krumplitokány 17 lejbe, míg a túrós-tejfölös puliszka 19,5 lejbe kerül. A marinált sertéstarja 26 lej, az ázsiai csirke tésztával 32 lej, a borjúgulyás pedig a menü egyik legdrágább tétele a maga 38 lejes árával. Az olcsó falatok között a karamellizált hagymával tálalt sertésmájat is ott találjuk, mindössze 11,4 lejért, ami manapság már egy gombóc fagylalt árával vetekszik.
Persze a desszert sem maradhat el. A cheesecake 20 lejbe kerül, az amandina, a gyümölcstorta vagy a krémes pedig egységesen 15 lejt kóstál. Mi egyebet kívánhatnánk: jó étvágyat!
Filmbe illő jelenet játszódott le a spanyolországi Alicante városában, ahol éppen a bíróság felé tartott az a kettős bérgyilkossággal vádolt román férfi, akire ismeretlen támadók tüzet nyitottak. A lövedékek a hátát és a lábát érték, és bár a sérülései súlyosak, az orvosok szerint életben marad, az ítélethirdetés viszont, amelyre már hat éve vár a spanyol társadalom, ismét elmaradt.
A vádlott ellen egy 2019-es brutális leszámolás miatt folyik eljárás. A vád szerint a két román bérgyilkos egy spanyol férfi megbízásából végzett két marokkói drogkereskedővel. A gyilkosság után az elkövetők Romániába menekültek, ahol végül Hunyad és Szeben megyében ütöttek rajta a hatóságok, majd kiadták őket Spanyolországnak.
A 2019-es bérgyilkosság román vádlottjaira fejenként 38 év börtönbüntetést kért az ügyészség. A hosszúra nyúlt előzetes letartóztatás utáni feltételes szabadlábra helyezésük közfelháborodást okozott Spanyolországban, sokan az igazságszolgáltatás tehetetlenségét látták az ügyben.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.