// 2026. július 21., kedd // Dániel, Daniella

Csíkszereda: le kell venni a Városháza feliratot a városházáról

// HIRDETÉS

Dan Tanasă kekeckedése sikeres volt, a bíróság neki adott igazat.

Egy jogerős bírósági ítélet értelmében 30 napon belül el kell távolítani a Városháza feliratot a csíkszeredai polgármesteri hivatal homlokzatáról – írja a Krónikára hivatkozva az MTI.

A polgármesteri hivatal valamennyi romániai jogorvoslati lehetőséget kimerített a felirat védelmében. A marosvásárhelyi táblabíróság azt a rendkívüli perorvoslati kérelmet is elutasította, amelyben a hivatal és az önkormányzat a korábban kimondott jogerős ítélet megsemmisítését kérte.

Mint megírtuk, a Városháza felirat a magyarellenes feljelentéseiről ismert Dan Tanasă blogger szemét szúrta, az általa vezetett Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) nyújtott be keresetet 2015 novemberében. A bíróság mind első fokon, mind másodfokon elfogadta a felperes érvelését, mely szerint a román intézménynév magyar megfelelője a polgármesteri hivatal, nem pedig a városháza (ez utóbbi ugyanis a magyar közigazgatásból átvett kifejezés).

Azt is kifogásolta Dan Tănasă, hogy az épület homlokzatán előbb magyarul jelenik meg a hivatal elnevezése, és csak azután románul, holott a törvény szerint éppen fordítva kellene.

Tanasă az egyesületén keresztül már több tucat pert indított a székelyföldi települések polgármesteri hivatalainak Városháza, illetve Községháza feliratai ellen, a bíróságok pedig valamennyi esetben helyt adtak keresetének.

A csíkszeredai hivatal bejáratánál egyébként a törvényes előírásoknak megfelelően is olvasható az intézmény nevét románul és magyarul is megjelölő tábla. Ezen a Polgármesteri hivatal megnevezés szerepel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván
Székelyhon

Utolsó szentmiséjét mutatta be a nyugdíjba vonuló plébános Nyikómalomfalván

Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.