Ő is Bihar megyei. És érdekes módon neki is rendőr a férje.
Emlékeznek még a Bihar megyei rendőrség volt parancsnok-helyettese fiának lagzijára a múlt hét végén? Amikor a 350 vendéges bulit a hatóságok robbantották fel, aztán kiderült, hogy a menyasszony koronavírus-fertőzött és az egész ünneplő tömegnek karanténba kellett vonulnia?
Nos, az eset szinte kísértetiesen megismétlődött, ezúttal Margittán. A menyasszony nővérként dolgozik a helyi kórházban, a vőlegény pedig, mit ad Isten, szintén rendőr. A lagzi szintén a múlt szombaton volt, egy helybeli vendéglőben, több mint 100 meghívottal. A különbség annyi volt, hogy ezúttal a rendőrség nem nézett be a bulira.
Eltelt pár nap, az ifjú házasok szépen kirakosgatták a Facebook-oldalukra az esküvői képeket, videókat, aztán csütörtökön, egy nappal azelőtt, hogy az ifjú hitves visszatért volna a kórházba dolgozni, elvégezte a koronatesztet. És bumm, kiderült, hogy pozitív. A hölgyet pénteken kivizsgálták, de mivel tünetmentes volt, otthoni elkülönítőbe küldték a férjével együtt.
Ja, az ifjú férj a hírek szerint azt mondta feletteseinek (rendőrök, ugye), hogy a lagzin minden szabályt betartottak, kültérben zajlott a buli. Nem nagyon értjük, miért mondta ezt, hiszen a kitett képeken világosan látszott, hogy beltérben táncol a násznép. Azért használunk múlt időt, mert csütörtök estére az ifjú házasok lezárták a Facebook-oldalaikat. Nem hiába.
A Bihar megyei egészségügyi hatóság természetesen elkérte a pártól a meghívottak listáját, következik a járványügyi ankét, aztán eldöntik, kik kerülnek karanténba és kik nem. De ha az ifjú pár továbbra is ködösít, bizony könnyen előfordulhat, hogy vádat emelnek ellenük.
Na kérem, hát így tessék lagzizni ezekben a vírusos időkben.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.

Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.

További szombati hírek: négy hegymászó lezuhant a sziklafalról a Bucsecsben, egyikük meghalt. Egy alkalmi drogdíler pedig az épp zajló tengerparti fesztiválra igyekezett, amikor a vonaton elkapták.