// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Buldózerként tör előre a populista milliárdos Amerikában

// HIRDETÉS

Ennek már fele sem tréfa: Donald Trump és Hillary Clinton csatája körvonalazódik az ún. „szuperkedd” után az amerikai elnökválasztáson.

A demokratáknál Hillary Clinton, a republikánusoknál Donald Trump lehet a nagy győztese a „szuperkeddnek”, az amerikai előválasztási folyamat eddigi legfontosabb állomásának, ők ketten nyertek ugyanis azon szövetségi államok többségében, amelyekben előválasztásokat tartottak. Szinte teljes egészében az előrejelzések váltak valóra: mind Clinton, mind Trump jelentős győzelmet aratott.

A volt külügyminiszter hét államban – Alabamában, Arkansas-ban, Georgiában, Massachusettsben, Tennessee-ben, Texasban és Virginiában – számíthat a delegáltak többségére a nem végleges adatok szerint. Több helyen jelentős fölénnyel nyert: Alabamában 80 százalékos, Georgiában 72 százalékos, Virginiában 64 százalékos támogatottságnak örvendhetett.

Ellenfele a Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott hadjáratban, Bernie Sanders két államban nyert, Vermontban – amelynek ő az egyik szenátora – és Oklahomában. A Demokrata Párt az Egyesült Államokhoz tartozó Amerikai Szamoán jelölőgyűlést tartott, amelyet Clinton győzött.

Mi a „szuperkedd”?
A két nagy amerikai politikai párt – a Demokrata és a Republikánus Párt – úgynevezett konvención (jelölőgyűlésen) választja meg elnök- és alelnökjelöltjét, ahová minden állam, és az USA ún. területei, delegáltat küld. 2016 februárjában négy állam – Iowa, New Hampshire, Nevada és Dél-Karolina – választja meg a delegáltakat.
Március 1-én, azaz a szuperkedden, azonban 14 USA-tagállam és terület tart előválasztást és ún. kaukuszt (jelöltállító gyűlést), melyek során több mint 1000 demokrata és 600 republikánus delegáltak választanak, akik valamelyik elnökjelölt mellett kötelezték el magukat. Mivel egy demokratának 2.382, míg egy republikánusnak 1.237 delegáltra van szüksége ahhoz, hogy megszerezze pártja jelöltségét, a szuperkedd fontos szerepet játszik mindkét pártnál a zászlóvivőjük kiválasztásában.

Összetettebb a helyzet a Republikánus Párt elnökjelöltségéért küzdők táborában. Igaz, ott több politikus is pályázik a jelöltségre. Az igazi versengés három politikus között zajlik: Donald Trump milliárdos ingatlanmágnás, Ted Cruz texasi és Marco Rubio floridai szenátor között. S bár a két másik indulóra, John Kasich ohiói kormányzóra és Ben Carson sebészprofesszorra is voksoltak, alacsony támogatottságuk okán róluk az elemzők máris azt jósolják: hamarosan kiszállnak a választási küzdelemből.

A szuperkeddi megméretésen mindenesetre Donald Trump aratta a legtöbb győzelmet. Ted Cruz texasi szenátor két államban nyert – Oklahomában és Texasban –, ám Georgiában, Vermontban, Virginiában, Alabamában, Massachusettsben, Tennessee-ben és Arkansas-ban Donald Trumpé lett a győzelem.

Mindkét párt jelölőgyűlést tartott még Coloradóban és Minnesotában, valamint a republikánusok Alaszkában és Wyomingban. Coloradóban és Minnesotában a demokrata elnökjelölt-aspiránsok közül Bernie Sanders vermonti szenátor nyert, a republikánus jelölőgyűlésen Minnesotában pedig kivívta első győzelmét Marco Rubio floridai szenátor. Alaszkában pedig Donald Trump győzelmét vetítik előre.

Friss felmérések szerint Hillary Clintonnak változatlanul nagyon erős a támogatottsága az afroamerikai közösség és a nők körében, Bernie Sanders pedig továbbra is elsősorban a fiatal nemzedékek körében népszerű. Donald Trump támogatói körét már jóval nehezebb felmérni, hiszen az alacsonyabb iskolázottságú és a magasan képzett amerikaiak körében egyaránt győzelmet aratott, és ami sokakat meglepett: a szuperkeddi voksolásokon az evangéliumi keresztények táborából is sokan szavaztak rá.

A „szuperkedden” a demokrata elnökjelölt-aspiránsok a jelöltség megszerzéséhez szükséges támogatás legfeljebb valamivel több mint harmadát söpörhetik be, a republikánus párt esetében viszont a küldöttek csaknem felének szavazata eldől.
 

Donald Trump
az idei amerikai elnökválasztási küzdelem kétségkívül legellentmondásosabb és legszínesebb figurája. A politikán kívülről érkezett ingatlanmágnás maga finanszírozza a kampányát (ami vetélytársairól nem mondható el), és néhány hónap alatt óriási népszerűségre tett szert a Republikánus Párt szavazótáborában. Trumpot – populista stílusa, politikailag inkorrekt megnyilvánulásai miatt (például kitiltaná a muszlimokat Amerikából, és nem határolódik el egyértelműen a rasszista Ku-Klux-Klántól) – saját pártjának vezetése és az amerikai konzervatív értelmiség java is vállalhatatlannak tartja, a republikánus mainstream favoritja a mérsékelt Marco Rubio floridai szenátor (őt támogatja az elnökjelölési küzdelemből nemrég visszalépett Jeb Bush is, a korábbi elnök, George W. Bush testvére). Trump azonban egyre inkább megállíthatatlannak tűnik – a „szuperkedd” pedig megerősítette vezető státusát a republikánus jelöltek között. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS