// 2026. június 13., szombat // Antal, Anett

Bukaresti óriásmecset: megvan a telek

// HIRDETÉS

Európa egyik legnagyobb muzulmán központja lesz a bukaresti mecset. Az illetékesek már alá is írták a telek átadásáról szóló szerződést.

Aláírta kedden a sokat vitatott óriásmecset felépítésére szánt 11 ezer négyzetméteres bukaresti telek átadásáról szóló jegyzőkönyvet Victor Opaschi vallásügyi államtitkár és Murat Iusuf muzulmán főmufti, a török közösség vallási vezetője. A megállapodás értelmében az állam 49 évre ingyenesen adja a muzulmán felekezet használatába a főváros északi részén, a Romexpo kiállítási csarnok közelében található telket, azzal a feltétellel, hogy ott a felekezet közhasznú épületeket, nevezetesen egy mecsetet, lelkészi lakást, könyvtárat és szociális központot építsen.

A mecset felépítését a török kormány finanszírozza, amit adományokból egészítenek ki.

Korábban Traian Băsescu volt államfő biztonsági kockázatnak nevezte, hogy Bukarest készül befogadni Európa egyik legnagyobb muzulmán központját. Băsescu azt állította, hogy a több millió euró értékű telken kétezer hívő befogadására alkalmas mecset és hatezer diák oktatását lehetővé tevő muzulmán egyetem épül, a kormány „nagylelkűségét” pedig azzal hozta összefüggésbe, hogy Victor Ponta miniszterelnök hetekig Törökországban gyógykezeltette magát.

„Talán nem tudják elképzelni azt a bukaresti metrómegállót, amelyben egy vallásos fiatalember csúcsforgalom idején Allah nevében felrobbantja magát, vagy nem képesek maguk elé képzelni azokat a kudarcot vallott román fiatalokat, akik iszlám hitre térve Szíriába vagy Irakba indulnak kiképzőtáborokba, hogy aztán Európába visszatérve elhozzák nekünk az Iszlám Állam jótéteményeit” – vágott vissza a volt államfő, amikor első megszólalását a több politikus felelőtlennek minősítette.

A vallásügyi államtitkár az átadási jegyzőkönyv aláírásakor azt hangsúlyozta, hogy a modern demokrácia egyik alappillére a vallásszabadság

és minden románnak érdeke, hogy az új mecset szélsőséges, fundamentalista nézeteket nélkülöző „normális” vallásos élet központjává váljon. „Sajnálatos módon egy jó szándékot egyesek félreértelmeztek” – mondta a főmufti. Szerinte a mecset éppen azt szolgálja, hogy Bukarestben ne szervezhessenek többé rögtönzött gyülekezőhelyeken muszlim vallási szertartásokat és csak olyan imámok prédikálhassanak Bukarestben, akik a román állam által akkreditált teológiai intézmények oklevelével rendelkeznek.

A fővárosban – ahol jelenleg négy kisebb mecset van – a muzulmánok száma tízezerre tehető. A török közösség főleg a Fekete-tenger partján lévő Dobrudzsában él. A 2011-es népszámláláson csaknem 65 ezren vallották magukat muzulmán vallásúnak Romániában. 

Fotó: getty images

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Bejelentették az első tusványosi fellépőket
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo
Főtér

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
Székelyhon

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

// még több főtér.ro