// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Bukarest

Bukarestben lesz mindkét NATO-vezénylési központ

Eddig is tudtuk, hogy Romániába két ilyen irányító központot telepít a NATO. Most kiderült, mindkettőt a fővárosba.

Bukarestben hozzák létre azokat a NATO-vezénylési központokat, amelyek befogadására Románia az Észak-atlanti Szövetség tavalyi walesi csúcsértekezletén, illetve az Észak-atlanti Tanács februári értekezletén vállalkozott - jelentette be Mircea Dușa védelmi miniszter kedden, a tárca évértékelő értekezletén.

Dușa rámutatott, hogy a keleti szárny új biztonsági kockázatai közepette Románia egy, a NATO-erők integrációját szolgáló nemzetközi struktúrát és egy hadosztály szintű nemzetközi vezénylési központot bocsát a védelmi szövetség rendelkezésére: előbbi 2016-ra, utóbbi pedig 2018-ra éri el teljes operatív kapacitását, de a gyorsreagálású erők bukaresti vezénylési központja már idén júniusban használható lesz.
 
A román felajánlást a védelmi miniszterek februári értekezletén pontosították, azt azonban, hogy mindkét romániai vezénylési központ Bukarestbe kerül, most hozták nyilvánosságra.
 
A vezénylési központban békeidőben 100-200 tiszt dolgozik majd, akik az országban egymást váltó külföldi katonák hadgyakorlatait hangolják össze - mondta el Traian Basescu akkori államfő a szeptemberi NATO-csúcs után. 
 
Jelentős mennyiségű tartalékokat és katonai felszerelést halmoznak fel készenléti raktárakban, hogy amennyiben valóban szükség lenne a NATO most létrehozandó gyorsreagálású erőinek beavatkozására, azok a helyszínen találják a szükséges eszközöket. A tavaly szeptemberi walesi csúcstalálkozón az ukrán válságra adott válaszként a NATO emelte készenléti szintjét, és megerősítette az Oroszországtól tartó keleti tagállamainak védelmét.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro