// 2024. október 1., kedd // Malvin
templom

Budapest enyhíti az erdélyi műemléktemplomokban okozott kárt

Az igazfalvi, a sztánai, az apanagyfalui, az egeresi és a zsibói épület a Bánság, Partium és Erdély területén átvonuló viharban sérült meg vasárnap.

A magyar kormány azonnali támogatást nyújt a külhoni magyar közösségek műemléktemplomaiban okozott károk elhárításához – közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel. A közlés szerint az érintettek a határon túli magyar épített kulturális örökség megóvását szolgáló Rómer Flóris Terv vis maior keretéből juthatnak támogatáshoz.
 
Az igazfalvi, a sztánai, az apanagyfalui, az egeresi és a zsibói épület a Bánság, Partium és Erdély területén átvonuló viharban sérült meg vasárnap. Ledőlt az igazfalvi templom toronysisakja, megsemmisült a sztánai templom tetőhéjazatának jelentős része, valamint viharkár érte az apanagyfalui, az egeresi és a zsibói templomot is. 
 
A további műemlékeket ért károk bejelentése és összesítése még folyamatban van – olvasható az összegzésben.
 
A Miniszterelnökség Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkárságának munkatársai a Rómer Flóris Terv lebonyolításáért felelős Teleki László Alapítvánnyal közösen azon dolgoznak, hogy minden magyar közösség a lehető leggyorsabban hozzájusson a szükséges támogatáshoz műemléképületeinek megóvása érdekében – közölték.
 
A legsúlyosabban megsérült igazfalvi templom helyreállítására az egyházközség gyűjtést kezdeményezett, és közzétette az utaláshoz szükséges bankszámla-adatokat:
PAROHIA REFORMATA DUMBRAVA 
DUMBRAVA nr. 208, Jud TIMIS
RO90RNCB0252007421450001
SWIFT RNCB RO BU 
BCR SUCURSALA LUGOJ 
LUGOJ str. Cuza Voda nr 4
ROMANIA
 
A román kormány csütörtökre halasztotta eheti ülését, 

hogy legyen idő felmérni és összesíteni a viharkárokat, és  megszerezni az engedélyeket a vihar kárvallottainak kiuatalandó támogatásra az állami tartalékalapból – közölte Mihai Tudose miniszterelnök kedden Temesváron.
 
A kormányfő azt mondta: a vasárnapi ítéletidő által megrongált iskola- és kórházépületek javítási költségeinek fedezésére összesen 1,8 millió lejt igényeltek a kormánytól csak Temes megyében. „Két napon belül meglesz a kormányhatározat és azonnal kiutaljuk a pénzt. Minden megye (ahol vihar pusztított - sz.m.) hasonló gondoskodásban fog részesülni” – ígérte a miniszterelnök.
 
A további rongálódás veszélye sem múlt el: 

ma estétől újabb viharriadó lépett érvénybe Erdélyben és a Bánságban is. Temesvár polgármestere ezért arra kéri a város lakóit, hogy kerüljék el a fákat, omladozó falakat és a cseréptetős épületeket, mivel a vasárnap vihart valószínűleg több fa és háztető stabilitása is megsínylette, és fennáll a veszély, hogy lezuhannak.
 
Nicolae Robu az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közelményében figyelmeztet, hogy kedd estétől erős szélre és zivatarokra vonatkozó riasztás van érvényben, a meteorológusok szerint a szél erőssége elérheti az 50-60 kilométeres óránkénti sebességet, a lehulló csapadékmennyiség akár 25-30 liter is lehet négyzetméterenként.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro