// 2026. november 7., szombat // Rezso

„Tragikus következményekkel járhat, ha az iskolákban nem tesztelik le a tüneteket produkáló diákokat!”

// HIRDETÉS

Az egészségügyi államtitkár ismét vészharangokat kongat, úgy tudja, nagyon sok helyen nem is veszik figyelembe az egészségügyi minisztériummal közösen kidolgozott rendelet előírását.

A múlt hónap elején írtunk arról, hogy az egészségügyi és az oktatásügyi minisztérium közös rendelete alapján az iskolában szülői beleegyezés alapján le kellene tesztelni a megfázásos tüneteket produkáló diákokat, erre a célra már szét is küldtek több mint egymillió gyorstesztet a tanintézeteknek.

Igen ám, csak Andreea Moldovan egészségügyi államtitkár úgy értesült, ezzel nem igazán foglalkoznak az iskolákban, márpedig ez szerinte „tragikus következményekkel járhat”. Az RFI-nek nyilatkozó államtitkár egy konkrét példát is felvázolt: az unokahúga iskolájában fertőzési góc alakult ki, miután az osztályában nyolcan fertőződtek meg, de ott senkit nem teszteltek le, pedig annak a tanintézetnek még iskolaorvosa is van.

Pedig az említett rendelet előírja: ha egy diáknál vagy tanárnál az iskolába érkezése után jelentkeznek aggodalomra okot adó tünetek, le kell tesztelni az iskola orvosi rendelőjében (ha nincs, akkor hívni kell a családorvost), s ha pozitívnak bizonyul, azokat a tanulókat és pedagógusokat is le kell tesztelni, akik a pozitív teszteredményű diák kontaktszemélyei voltak.

Persze időközben az is kiderült, hogy az országban működő, több mint 17 ezer tanintézetben alig 5000 iskolaorvos vagy asszisztens dolgozik, szóval innen nézve érthető a káosz. Az iskolai járványhelyzetről itt írtunk legutóbb.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro