// 2025. december 7., vasárnap // Ambrus

Băsescu megint kiosztotta a kormányfőt

// HIRDETÉS

Turbó üzemmódba kapcsolt Bukarestben a negatív kampány. Most épp az államfő fenyegeti feljelentéssel az általa korruptnak és alkotmánysértőnek tartott miniszterelnököt.

Traian Băsescu államfő azt fontolgatja, hogy bűnvádi feljelentést tesz Victor Ponta miniszterelnök ellen korrupció és hivatali visszaélés gyanúja miatt. Az államfő tegnap a B1 hírtelevíziónak nyilatkozva kifejtette: azért neheztel a kormányfőre, mert az nem nevezett ki ügyvivő tárcavezetőket a lemondott liberális miniszterek helyére, ami tulajdonképpen alkotmánysértésnek minősül.

Băsescu – arra utalva, hogy a kormányfő doktori disszertációjának eredetisége kapcsán kétségek merültek föl – újfent plagizátornak nevezte Pontát, mondván: a kormány „nem úgy működik, mint a doktorátusok.”

Az elnök egyúttal éretlen politikusnak nevezte Pontát és Crin Antonescut, a szenátus és az alkotmánymódosításokat kidolgozó bizottság elnökét, a kormány által kezedeményezett alaptörvény-módosítást pedig kudarcnak minősítette, miután az alkotmánybíróság huszonhat módosító javaslatot is elvetett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix
Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Csillagászati villanyszámlák: különböző trükkökkel próbálnak spórolni az emberek
Krónika

Csillagászati villanyszámlák: különböző trükkökkel próbálnak spórolni az emberek

Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…
Főtér

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…

… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó
Székelyhon

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó

Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség
Krónika

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

Gigantikus szabadidőközpont épül: bemutatták a DraculaLand terveit
Székelyhon

Gigantikus szabadidőközpont épül: bemutatták a DraculaLand terveit

Románia egyik legnagyobb turisztikai beruházásaként mutatták be a DraculaLandet, egy Bukarest közelében tervezett komplexumot, amely évente akár 3 millió látogatót vonzana tematikus parkjával és digitális újdonságaival.

// még több főtér.ro