Orbán Viktor törölje a szótárából a székelyföldi autonómiát – mondta.
Traian Băsescu egykori államfő alaposan beolvasott Orbán Viktor miniszterelnöknek és a székelyeknek is.
Băsescu a 13. marosfői nyári egyetemen eresztette meg tirádáit az autonómia, a magyarországi befektetők és a Székelyföld lakói ellen.
Ilyeneket mondott:
– Etnikai alapú területi autonómia nem létezhet, a román állam nem fogadja el. Ennek bizonyítéka, hogy szövetségeseinek álláspontja ellenére Románia nem ismeri el Koszovó függetlenségét. (Úgy tűnik, Băsescu nem hallott arról, hogy Victor Ponta kormányfő májusban azt mondta egy koszovói televíziónak, hogy Bukarestben „új döntések születhetnek Koszovó elismerésével kapcsolatban”).
– „Románia 2008-ban úgy döntött, hogy nem ismeri el Koszovót. Viszont azóta változtak a dolgok” – mondta akkor a miniszterelnök.)
– Magyarország jelenleg nem folytat „agresszív” és „tiszteletlen” politikát Románia ellen, a budapesti hivatalos vezetés ezt a (romániai és magyarországi, jobbikos) magyar szélsőségesekre hagyja, azonban Orbán Viktor kormányfőnek törölnie kellene a szótárából a Székelyföld autonómiáját. „Mi is nézhetnénk Magyarország térképét a határtól a Tiszáig, de mi tisztességesek és jól neveltek vagyunk. Ne mondják meg nekünk, hogyan szervezzük meg a régióinkat és azok mennyi autonómiával rendelkezzenek”. Ugyanannyi autonómia lesz Caracalon, mint Hargita és Kovászna megyében.
– Árt a két magyar többségű megye fejlődésének, hogy a romániai magyar vezetők és Budapest kéri Székelyföld autonómiáját. Hargita és Kovászna megye lemaradásáért a helyi vezetők okolhatók, mivel jóváhagyták a magyarországi cégek megtelepedését, azt gondolva, pénzt hoznak a térségbe. „Holott csak ügyeskedők érkeztek Budapestről, száz euróval a zsebükben, megbénítják a nem magyar befektetőket és a politikai bizonytalanság légkörét teremtik meg. A területi autonómia folyamatos hangoztatása miatt a befektetők megálltak a két megye határánál”.
– El kell gondolkodni a tisztán magyar nyelvű oktatás kérdésén is, mivel a csak magyarul beszélő fiatalok Hargita és Kovászna megyén kívül képtelenek érvényesülni a munkaerőpiacon. „A gond nem feltétlenül Bukarestben, hanem a helyi önkormányzatokkal és az itteni lakossággal van. Ha meggyőzzük őket, hogy mondjanak le a területi autonómiáról, néhány éven belül felvirágoznak a befektetések a két megyében”.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.
A fejlesztési minisztérium 2024-es kimutatása szerint Székelyföldön Borszék áll a legjobban a szegénységi index alapján, miközben több településen jóval nehezebbek a mindennapok. Az interaktív térkép a jelentős különbségeket is láthatóvá teszi.
Legalább egy hónapot tartó útfelújítási munkálatok kezdődtek az A1-es dél-erdélyi autópálya „medvealagutas” szakasza híján terelőútként használt országúton, ami rendszerint óriási dugókat okoz az amúgy is túlterhelt, szerpentines aszfaltcsíkon.
Nicușor Dan hétfőn, a pártokkal való tárgyalást követően bejelentette, hogy addig egyeztet a parlamenti pártokkal, amíg kirajzolódik egy szilárd, Nyugat-barát kormánytöbbség.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.
További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.
A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.
… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.
Továbbá: RO-Alert üzenetek bömbölnek mindenhol a medveveszély miatt. Brassóban konfliktus alakult ki a Cenken lévő étterem, felvonó és annak szemétkezelése kapcsán, a felújítást végző üzletember nem szeretné, ha lezárnák az autós forgalmat a hegyen.