Verestóy Attila szenátor kikerült Kelemen Hunor bizalmi köréből, így már nem tagja annak az RMDSZ-es tárgyalódelegációnak, amely hetente egyeztet a PSD-vel – értesült a maszol.ro
Nem említette Verestóy Attila nevét Kelemen Hunor, amikor hétfőn a sajtónak nyilatkozva felsorolta azokat a politikusokat, akik az RMDSZ részéről részt vesznek a kormánykoalíció politikai egyeztetésein. Victor Pontával megtartott találkozója után a szövetségi elnök közölte: rajta kívül Borbély László politikai alelnök, Markó Béla szenátusi és Máté András képviselőházi frakcióvezető tagja a tárgyalódelegációnak.
Verestóy Attila korábban „hivatalból” részt vett a kormányfővel és a koalíciós partner Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőivel heti rendszerességgel tartott konzultációkon. Tudvalevő, hogy a székelyudvarhelyi szenátor mindig is jó kapcsolatokat ápolt a PSD politikusaival, akik könnyen elfogadták tárgyalópartnerüknek.
A maszol.ro megtudta: Verestóy Attila nem véletlenül maradt ki a küldöttségből. „A szenátor kikerült Kelemen Hunor bizalmi köréből amiatt, hogy a Szövetségi Állandó Tanács múlt heti ülése előtt, megelőlegezve a testület döntését, a román sajtónak azt nyilatkozta, hogy kormányon kell maradnunk. A szenátor előreszaladt, önfejűen járt el, és emiatt vitája is volt a szövetség elnökével” – nyilatkozta a lapnak egy RMDSZ-es politikus.
(fotó: rmdsz.ro)
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
A János Zsigmond Unitárius Kollégiumban arról beszélt jogász és pszichológus, hogy szülőként mit tehetünk annak érdekében, hogy a gyerekünk ne váljon áldozatból elkövetővé.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
A Maros megyei rendőrök csütörtökön 23 házkutatást tartottak Nyárádremete és Makfalva községben, valamint Szovátán egy erdészeti bűncselekményeket vizsgáló büntetőügyben.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.
Segítségét kért egy nő csütörtök este a 112-n a békási vidéki rendőrőrstől, miután fenyegetve érezte magát, férjét és lányát 37 éves vejétől, amennyiben annak felesége és három gyermeke nem tér vissza közös otthonukba.
A jelentős árcsökkenések nyomán felgyorsult keresletnövekedés következtében egyes töltőállomásokon átmenetileg üzemanyaghiány léphet fel – közölte hivatalosan az OMV Petrom.
Nem várt sokáig, már másnap jelentkezett a hatalmas pénzösszegért a múlt vasárnapi Joker-sorsolás szerencsés nyertese – közölte a Román Lottótársaság, amely azóta ismertette a most vasárnapi sorsolás előtti nyeremények összegeit.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.
Medve üldözött Beszterce-Naszód megyében egy motorost. Új szabadnapot helyeztek kilátásba a Szenátusban.
Közben a PSD-s mezőgazdasági miniszter egy 5000 eurós Louis Vuitton bőrönddel flangált a reptéren. És egy riasztó adat: az első három hónapban közel 34 ezer esetben kértek rendőri segítséget a családon belüli erőszak áldozatai.

Milliókat ér havonta az alkotmánybírói idegeskedés. Az egyre forrósodó belpolitikai helyzetről és a magyarországi választások eredményeiről tárgyalt az RMDSZ.

… nem fogják kitalálni, ki a legnépszerűbb miniszterelnök-jelölt a választópolgárok körében… és medvét láttak a bonchidai Bánffy-kastély szomszédságában.