// 2025. szeptember 12., péntek // Mária

„Pszichológiai hadviselés” csapdájában a sajtó

// HIRDETÉS

A bukaresti védelmi minisztérium határozottan cáfolta pénteken azt a román sajtótalálgatást, miszerint tartalékosok mozgósítására készülne az Ukrajnában kialakult helyzet miatt.

A román média Traian Băsescu államfőnek a tartalékosokkal kapcsolatos nyilatkozataiból és egy hétfőn megjelent miniszteri rendeletből arra következtetett, hogy „Románia háborúra készül”. A közlemény szerint a szaktárca rendelete azt pontosította, mit kell tartalmaznia a sorozásra jelentkező fiatalok családi orvosi igazolásának. „Ennek a szabályozásnak semmi köze ahhoz, hogy a biztonság tekintetében milyen a helyzet Románia szomszédságában” – szögezte le a védelmi minisztérium.

A tárca elutasította a hadsereg műveleti hatékonyságára vonatkozó spekulációkat is, és óva intette a sajtót, hogy a „pszichológiai hadviselés” csapdájába essen. „Románia hadserege képes ellátni a nemzetbiztonságra és nemzetközi kötelezettségeire vonatkozó alkotmányos feladatait. NATO-tagállamként az Észak-Atlanti Tanács határozatai alapján minden intézkedést meghoz, hogy készen álljon a NATO-térség közös védelméhez való hozzájárulásra” – mutat rá a védelmi minisztérium közleménye.

Traian Băsescu államfő a múlt héten arról beszélt: Romániának javítania kell a tartalékosok mozgósíthatóságát, jelenleg ugyanis tartalékosainak jelentős része „Olaszországban, Spanyolországban, vagy Németországban dolgozik vendégmunkásként”. A román államfő egy másik interjú során a napokban  megerősítette: nemcsak Románia, hanem valamennyi NATO-tagállam felmérte tartalékosainak helyzetét, de ez nem azt jelenti, hogy mozgósításukra készülne. „Tudnunk kell, milyen mozgósítási lehetőségeink vannak, ha támadás éri valamely balti országot” – magyarázta a román államfő.

A médiában az Oroszország Hangja rádiónak a hadseregről szóló összeállítása is aggodalmat keltett. A hadsereg felszereltségét lekicsinylő, haditechnikáját elavultnak minősítő eszmefuttatásban a műsor készítői állítólag arra a következtetésre jutottak, hogy Románia legfeljebb fél óráig tudja tartani magát, ha külső támadás éri, mert körülbelül ennyi idő alatt veszítené el a román légierő az ellenőrzést az ország légtere felett.

Fotó: Reuters

// HIRDETÉS
Különvélemény

Anticikk az antiolvasásról, az antiéletről és arról, amiben vagyunk (nyakig)

Fall Sándor

Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.

A ChatGPT-vel beszélgetek Jézusról, az időjárásról, Japán történelméről…

Varga László Edgár

Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nincs nagyobb abszurd, mint Romániában vendégmunkások ellen uszítani

Szántai János

Nehezen emészthető az az arrogancia, amellyel Romániában nekiesnek a vendégmunkásoknak. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió legnépesebb (vendégmunkásokból is álló) diaszpórája a román.

Metál a tó mellett – hasított a Paradise Lost és a Cemetery Skyline Szebenben

Sánta Miriám

A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni
Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
Krónika

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...
Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett
Krónika

Erdélyi megyékben hívja be a tartalékosokat a román védelmi minisztérium, a Székelyföld is érintett

Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.

Bolojan: tetszik, nem tetszik, emelnünk kell a nyugdíjkorhatárt minden alkalmazotti kategóriában
Székelyhon

Bolojan: tetszik, nem tetszik, emelnünk kell a nyugdíjkorhatárt minden alkalmazotti kategóriában

A nyugdíjkorhatárt minden alkalmazotti kategóriában meg kell emelni, hogy az 50 és 65 év közötti, a reálgazdaságban foglalkoztatott népesség aránya magasabb legyen, mint jelenleg, jelentette ki vasárnap este Ilie Bolojan.

// még több főtér.ro
Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix
2025. szeptember 05., péntek

Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.