// 2024. október 5., szombat // Aurél
igazságszolgáltatás

Botrányszagú: az igazságügy-minisztérium jogerős ítéletek garmadájának megsemmisítését tenné lehetővé

A törvénytelen öttagú bírói tanácsok által meghozott ítéletekről van szó.

Újabb frontot nyit Tudorel Toader igazságügy-miniszter az igazságszolgáltatás kapcsán a kormányoldal és az ellenzék között dúló, parttalan háborúban: bejelentette, hogy a minisztérium egy olyan sürgősségi kormányrendeleten dolgozik, amely lehetővé tenné a perújrafelvételt minden olyan ügyben, amelyben a legfelsőbb bíróság törvénytelenül összeállított öttagú bírói tanácsai mondták ki a jogerős ítéletet.

Ez annyit jelent – közölte Toader hétfőn – hogy

a kormányrendelet lehetővé teszi a jogerősen elítélt személyek számára, hogy kérjék az ítélet megsemmisítését.

Ez ugyanakkor nem jelent automatikusan felmentést: az ügyet újratárgyalják az immár törvényesen megalakult bírói tanácsok, amelyek akár ugyanolyan ítéletet is hozhatnak, mint az előző tárgyalás során.

Ugyanakkor azok sem örülhetnek felhőtlenül, akiket a törvénytelen tanácsok felmentettek, esetükben ugyanis az ügyészek támadhatják meg a felmentésről szóló ítéletet, az ügy újratárgyalását kérve.

Az egész hátterében az áll, hogy az alkotmánybíróság tavaly év végén kimondta: 2014 óta törvénytelenül működtek a legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsai. A legfelsőbb bíróság két öttagú bírói tanácsának összetételéről egy 2014-ben hozott belső határozat szerint minden év elején sorsolással döntenek, az új törvény ezt annyiban pontosította, hogya két testületnek nem lehetnek hivatalból kinevezett elnökei, akik mellé további négy bírót sorsolnak ki, hanem a tanács minden tagját véletlenszerűen sorsolják ki.

Az alkotmánybíróság Viorica Dăncilă miniszterelnök panaszát megalapozottnak találva megállapította, hogy

a legfelsőbb bíróság úgynevezett alkotmányos természetű jogi konfliktusba került a törvényhozással azáltal, hogy nem alakította újra – a jövő év elején úgyis megújuló – öttagú bírói tanácsait,

miután hatályba lépett az igazságszolgáltatás megszervezéséről szóló tavaly módosított jogszabály. Az alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az utóbbi évek joggyakorlata helytelen volt, és arra kötelezte a legfelsőbb bíróságot, hogy haladéktalanul alakítsa újra az öttagú bírói tanácsokat.

A taláros testület szavazattöbbséggel hozott döntést egy olyan jogvitában, amelyet a korrupcióváddal másodszor bíróság elé állított Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök érintettsége miatt övez kiemelt médiaérdeklődés. Az ellenzéki média szerint a kormány azért panaszolta be a legfelsőbb bíróságot az alkotmánybíróságnál, mert Dragneát akarták egy „kedvezőbb” összetételű bírói tanácshoz juttatni perének októberben kezdődött fellebbviteli tárgyalásán, a pártelnöknek ugyanis meggyőződése, hogy annál a tanácsnál, ahova ügyét besorolták, nincs esélye elkerülni a börtönt.

Az ellenzék máris szirénázik: az USR szerint a Toader által bejelentett tervezet nyomán megsemmisítik Dragnea jogerős, két év felfüggesztett szabadságvesztésről szóló ítéletét is, amelyet a 2012-es népszavazáson elkövetett választási csalások miatt róttak ki rá.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.