// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Borboly-ügy: három vádlott vallott

// HIRDETÉS

Az enyhébb ítélet reményében.

A Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök és tizenkét másik személy ellen folyó büntetőper keddi tárgyalásán három vádlott kérte egyszerűsített eljárás alkalmazását, elismerve a vádiratban foglaltakat. A három személy egyike a korábbi többszörös hiányzó, Daniel Cristian Mandache, aki kedden megjelent a Hargita megyei törvényszéken, és azt mondta, pénzt kért kölcsön, így tudott Csíkszeredába utazni Botoşani megyei lakhelyéről. Ugyanakkor két másik vádlott, Imre Madarász Attila és Imre Madarász Júlia is egyszerűsített eljárás alkalmazását kérte.

A három vádlott nyilatkozatban ismerte el a bíró előtt a vádiratban foglaltakat, vállalva az esetleges büntetést, illetve ha szükséges, a közérdekű munkát is. 2013-ban az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Imre Madarász Júliát, a Bridge Road Construct Kft. ügyvezetőjét közérdeket sértő hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, illetve okirat-hamisítással és azzal való folyamatos visszaéléssel, Imre Madarász Attilát, az említett vállalat igazgatóját pedig közérdeket sértő hivatali visszaélésben való bűnrészességgel, illetve okirat-hamisítással való folyamatos viszszaéléssel vádolta meg.

A cég azon két vállalkozás egyike, amelyeknek a vádhatóság szerint a Hargita megyei önkormányzat indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket. Mandachet, aki egy erre szakosodott cég alkalmazottja volt, egyes megyei utakon végzett technikai mérések eredményének meghamisításával vádolják.

Az ügyész egyetértett az egyszerűsített eljárás lefolytatásával, és börtönbüntetés kiszabását kérte a vádlottakra, valamint állampolgári jogaik megvonását.

Az egyszerűsített eljárás során a vádlottak vállalják, hogy a vádemelésig rendelkezésre álló bizonyítékok alapján tárgyalják az ügyüket, és a törvény szerint a büntetésük egyharmad résszel csökken, amennyiben vétkesnek találják őket.

Mint ismeretes, a DNA azért fogta perbe Borboly Csabát, mert az ügyészek szerint a Hargita megyei önkormányzat elnöke indokolatlanul fizetett ki jelentős, útjavításra szánt összegeket egy cégnek. Ezzel állítólag ő és feltételezett bűntársai 1,1 millió eurós kárt okoztak az államnak.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro