Van az a pénz.
25 millió euróból vásárolhat idén a kulturális minisztérium művészeti alkotásokat és műemléképületeket, jelentette be ma Valer Daniel Breaz miniszter. Vagyis elméletileg van pénz rá, hogy megvegyék a Föld bölcsessége című Brâncuşi-szobrot, amelyre hiába indított közadakozást 2016-ban a Cioloş-kabinet.
A jelenlegi miniszter viszont írásbeli árajánlatot vár a műalkotás jelenlegi tulajdonosaitól, nem ő fog odasietni hozzájuk a táska pénzzel, bár a költségvetés elfogadása előtt azt ígérte, amint megkapja a tárca büdzséjét, megvásárolják a szobrot. Most előbb ajánlatot vár, aztán elemezik a kért árat, és döntenek, mondta Breaz mai sajtótájékoztatóján.
A Cioloş-kabinet úgy akarta volna Románia számára megvásárolni a szobrot, hogy a 11 millió eurós vételárból ötöt ad a kormány, a maradékot pedig közadakozásból gyűjti össze, ez a módszer viszont egyáltalán nem működött. Ezért megígérték, hogy visszafizetik az adományokat, de a visszafizetés is évekig húzódott.
A román állam most azért érzi kénytelennek megvásárolni és így milliókat áldozni Constantin Brâncuşi szobrára, mert nemzetileg öntudatosabbnak szeretne mutatkozni az ötvenes évekbeli kommunista vezetésnél. Akkor ugyanis a Párizsban élő Brâncuși felajánlotta a román államnak 200 munkáját és párizsi műtermét, ám az akkori román akadémia elutasította az ajánlatot mondván, hogy Brâncuși művészete a polgári dekadenciát képviseli.
A 25 milliós keretből kellene megvegye az állam azokat a műtárgyakat és műemléképületeket, amelyre elővásárlási joga van. A minisztérium éves költségvetése 1 006 225 000 lej, ebből 970 447 000 lej származik az állami büdzséből, 850 ezer lej külföldi, vissza nem térítendő támogatás, 34 928 000 lej pedig saját jövedelem.
Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.
… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.
A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.
Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Közzétette a 2026-os magyarországi országgyűlési választás első részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda.
Közzétette a magyarországi parlamenti választás első hivatalos részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda (NVI). A szavazatok magas feldolgozottságánál a Tisza Párt vezet a Fidesz előtt, a Mi Hazánknak van még esélye bejutni az Országgyűlésbe.
Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.
Kigyulladt egy kolostor, meghalt egy apáca. Egy harangozót majdnem agyonütött a leszakadt harang az éjféli misén. A szászrégeni zsidó temetőben sírokat gyaláztak.

Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.

További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.

Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.