// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Böjte Csaba a fővédnöke a 2018-as Aranycsapat-emlékévnek

// HIRDETÉS

A ferences szerzetes szerint olyan vágyakat kellene a fiataloknak adni, amilyenek Puskásék szívében is éltek.

Böjte Csaba ferences szerzetes lesz az Aranycsapat idén kezdődő és 2018 végéig tartó emlékévének fővédnöke – mondta az emlékévet kezdeményező Lomnici Zoltán, az Emberi Máltóság Tanácsának elnöke szerdán Budapesten. Lomnici Zoltán szerint az Aranycsapat emléke nemcsak a sportot kedvelők, hanem az egész nemzet, a nemzeti önbecsülés és önértékelés számára is szimbolikus jelentőségű. Éppen ezért fontosnak tartotta, hogy olyan embert kérjen a fővédnökségre, akit vallási hovatartozástól,

politikai beállítottságtól független tisztelet és szeretet vesz körül.

Böjte Csaba úgy fogalmazott: „ezt a világot fenntarthatóvá kéne tenni, ehhez pedig fenntartható vágyakat kéne a felnövekvő fiatalság szívébe ültetni”. Félelmetesnek nevezte, hogy ma mindenki a hatalommal és pénzzel tartja elérhetőnek a boldogságot, hozzátéve, hogy ha mindenki arra vágyik, örökösen „egymásnak fogunk esni”.  Rámutatott: olyan vágyakat kellene a fiataloknak adni, amilyenek Puskásék szívében is éltek. A sport, a művészetek szeretete, a természet, a világ megértésének vágya is lehet a kibontakozás útja – tette hozzá.

Lomnici Zoltán elmondása szerint az emlékév során nem grandiózus eseményeket szeretne, hanem minél több helyen megtartott megemlékezéssel „eljutni a szívekhez”. Hozzátette: 2014-ben magánemberként kezdeményezte a megemlékezés-sorozatot, és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár április elsején jelentette be az emlékévet.

Mint mondta, a 2018 végéig tartó időszakban az évszázad mérkőzésének tartott, a londoni Wembley Stadionban megvívott 6:3-as mérkőzés 65. évfordulója mellett még tucatnyi, az Aranycsapathoz köthető évforduló lesz. Példaként említette Bozsik József halálának 40., Lantos Mihály és Budai László születésének 90. évfordulóját.

Lomnici Zoltán kitért

az erdélyi magyar egyházi ingatlanok visszaadásának ügyére is.

Mint mondta, a közelmúltban Brüsszelben jelezte, hogy Románia a mai napig nem teljesítette az Európai Unióba lépésekor vállalt kötelezettségét, hogy visszaszolgáltassa a jogtalanul elkobzott egyházi ingatlanokat. A 2500 ingatlan egyharmadát szolgáltatták vissza, és a visszaadott ingatlanokat is megpróbálják újra elvenni az egyházaktól.

Elmondta: egyetért a gyulafehérvári főegyházmegyével, amely egy esetleges 2018-as romániai pápalátogatás feltételéül szabná a kommunista rezsim által államosított egyházi javak visszaszolgáltatását.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro