// 2026. június 13., szombat // Antal, Anett

Boc: az Ubernek nincs szüksége engedélyre

// HIRDETÉS

A polgármester szerint ez olyasmi, mint a a stoppolás, ráadásul a törvény sem szabályozza.

Miután a hétvégén kitört a taxi vs. Uber háború Kolozsváron, Emil Boc polgármester is megszólalt az ügyben. Boc úgy véli, félreértelmezte a helyzetet, amikor arról beszélt korábban, hogy nem engedélyezi az Uber működését a kincses városban.

„Világosan megmondtam, hogy nem engedélyeztem és nem is fogom engedélyezni ennek a szolgáltatásnak, az Ubernek a működését Kolozsváron. Később azonban belenéztem a törvénybe, és azt láttam, hogy nincs szükségük semmiféle engedélyre a városházától” – fejtette ki az elöljáró.

Boc azt is elmondta, hogy egyeztetett az önkormányzat hatáskörébe tartozó helyi rendőrséggel, és az egyetlen dolog, amit tehetnek, az az, hogy nem engedik az Uberhez tartozó gépkocsiknak a taxisok számára fenntartott megállóhelyek elfoglalását – azokat ugyanis kizárólag a bejegyzett taxitársaságok használatára tartják fenn.

„Csak a közúti (országos) rendőrség állíthat meg valakit, hogy ellenőrizze, Uber-szisztémában működik-e és rendelkezik-e az applikációval” – szögezte le Boc.

A polgármester az egyértelmű törvényi szabályozás hiányával magyarázza azt, hogy miért nem léphet fel az önkormányzat az Uberrel szemben.

„Ha jól értettem, az Uber álláspontja az, hogy ők nem taxivállalat, hanem egyfajta sharing-szolgáltatás, amelyet a törvény nem szabályoz. Olyasmi, mint egykor a stoppolás. Én is alkalmival jártam Bánffyhunyadról Kolozsvárra. A törvényalkotóknak kell meghatározniuk, milyen típusú szolgáltatásról is van szó” – nyilatkozta Emil Boc.

Mint ismeretes, vasárnap éjszaka kolozsvári taxisok szabályosan tőrbe csaltak néhány Uber-sofőrt. Néhány taxis utasként beült az Uber-autókba és megadta nekik a rendőrség címét. Amint célhoz értek, a taxisok kiugráltak az autókból és ott helyben feljelentést tettek az uberesek ellen, engedély nélküli személyszállítás miatt. A rendőrség fejenként 25 000 lejes pénzbírságra büntette az ubereseket, az érintett gépkocsik rendszámtábláját pedig 6 hónapra bevonták. A botrány hátterében az áll, hogy az Uber állítólag 100 autót „importált” Bukarestből és más nagyvárosokból az Untold fesztivál idejére.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Bejelentették az első tusványosi fellépőket
Krónika

Bejelentették az első tusványosi fellépőket

Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo
Főtér

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén
Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?
Krónika

Magyar kötődés nélkül jutottak állampolgársághoz külföldiek százai?

Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
Székelyhon

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

// még több főtér.ro