// 2025. december 7., vasárnap // Ambrus
lavinában a gazdaság

„Nyugdíjba vonult” Románia első hegyimentő kutyája – vasárnapi hírek

Forrás: Salvamont Arges / Facebook

Forrás: Salvamont Arges / Facebook

Forrás: Salvamont Arges / Facebook

// HIRDETÉS

Ilie Bolojan újabb költségmegszorításokról beszél, gazdasági válságra hívja fel a figyelmet. Pár óra leforgása alatt kétszer is elkapták ugyanazt a férfit ittas vezetés miatt.

Dupla vagy semmi

Egy 28 éves férfit három óra alatt kétszer is ittas vezetésen kaptak a rendőrök Máramaros megyében, ráadásul a leheletében mindkét alkalommal több mint 1,30 mg/l tiszta alkoholt mutatott ki.

Az első eset során Nagysomkúton (Șomcuta Mare) kapták el a rendőrök, ahol alkoholszondával vizsgálták, az általa kilégzett levegőben 1,48 mg/l tiszta alkohol koncentráció jelentkezett, ami miatt a férfit kórházba szállították biológiai vérvétel céljából, hogy megállapítsák az alkoholszintjét.

// HIRDETÉS

Később, 23:35 körül a nagysomkúti rendőrök ismét kiszúrták a szóban forgó autót a DN1C úton Kővárgara (Valea Chioarului) településen, az autóban ugyanaz a 28 éves fiatalember ült, de ezúttal nem tudta felmutatni a jogosítványát, hiszen azt korábban felfüggesztették, az alkoholszondás teszt pedig megint 1,38 mg/l tiszta alkohol koncentrációt mutatott ki a kilélegzett levegőben.

A történet innen már ismerős: a fiatalembert ismét egy egészségügyi központba szállították biológiai mintavételre. Ittas vezetés és másodszorra is jogosítvány nélküli vezetés miatt folyik nyomozás ellene.

„Nyugdíjba” vonult Románia első hegyimentő kutyája

Helios, Románia első hegyimentő kutyája 12 évnyi tevékenység után visszavonul az Argeș Megyei Hegyimentő Szolgálatnál. Az Argeș Megyei Tanács szerint a „nyugdíjazási” ünnepségre pénteken került sor a hegyimentősök székhelyén.

Az Argeș megyei hegyimentők vezetője, Ion Sănduloiu az Argeș Megyei Tanács kitüntető oklevelét, valamint az Argeș-trófeát vehette át ez alkalomból, és érzelmes pillanatokat élt át elmondása szerint, hiszen a vele együtt dolgozó hegyimentő kutyákat mind a lelki társaiként határozta meg, akikkel egy „nagyon egységes falkát sikerült alkotniuk országos szinten”.

Helios örökre a hegyimentők csapatának tagja marad, ahol továbbra is gondját viselik és megfelelő étkeztetésben részesül, egészségügyi állapotának megfelelően. Raed Arafat, a belügyminisztérium rendkívüli helyzetekért felelős főosztályának vezetője szerint is Helios egy igen különleges kutya, mert ő volt az első hegyi- és lavinamentésre kiképzett kutya az országban. Ezzel megváltoztatta a hegyimentés gyakorlatának is egy részét – olvashatjuk a Digi24-en.

A Salvamont Argeș 2013-ban az ország első hegyimentő szolgálata lett, amely kutyás egységet integrált a beavatkozási rendszerébe. Helios, a franciaországi „Pays de Savoie Solidaire” egyesület által adományozott Border Collie mindössze 7 hónapos volt, amikor felvezetőjével, Ion Sănduloiuval együtt megalakította az első ember-kutya csapatot, amely eltűnt vagy elveszett személyek keresésére és lavinamegelőzésre minősített.

Ma, 12 évvel később, Romániában 41 operatív kutyás egység működik. Helios egyengette az utat, bebizonyítva, hogy a kutyák is képesek különbséget tenni élet és halál között, amikor az idő kritikus, és az időjárási körülmények rendkívül megnehezítik az emberi beavatkozást. Helios kora ellenére az év elején sikeresen teljesítette a licenc fenntartási értékelését, és 2026-ig alkalmasnak nyilvánították a beavatkozásra. „A törekvései iránti tiszteletből és a hála jeléül azonban eljött az ideje a jól megérdemelt nyugdíjazásának" – tették hozzá a hegyimentők.

Ilie Bolojan kardja újabb költség-kaszabolásokkal fenyeget

Ilie Bolojan ismét bejelentette a lehetséges költségvetési megszorításokat, az okok között az is szerepel, hogy Románia adóztatja a legkevésbé a vagyont az EU-ban, az ANAF pedig rosszul szedi be azt, amit be kell szednie.

Az ideiglenes elnök a Prima TV-nek nyilatkozott korábban a Libertatea szerint, hogy a nemzetközi kontextus és a „globális rengések” miatt fennáll egy újabb pénzügyi válság lehetősége, mivel ha a magas eladósodottságot magas kamatlábakkal és enyhe recesszióval párosítjuk, akkor ez jelenthet egy újabb pénzügyi válsághoz, amely a 2008-2010-es időszakhoz hasonlít.

Szerinte három gyors intézkedésre lenne szükség a hiány csökkentése érdekében: a felesleges kiadások megszüntetése, az irányítás alól kicsúszott intézmények ellenőrzés alá vonása, az állami tulajdonú vállalatok valamennyi ellenőrzés alá vonása.

Románia azonban rosszul szedi be az adókat: az európai statisztikák szerint Románia - legalábbis 2023-ig, az Eurostat legfrissebb hivatalos adatai szerint - Írország után a legalacsonyabb adókkal rendelkezik. Mi több, Románia vezeti az Európai Unió legalacsonyabb vagyonadóinak toplistáját is, amelyet más közép- és kelet-európai országok követnek. A leggazdagabb 10% és a legszegényebb 50% közötti egyenlőtlenség Romániában a legnagyobb. Még olyan jelentések is léteznek, mint például Cornel Ban közgazdászé, amely kimutatta, hogy Románia a leggazdagabb 10%-át védi.

Az Európai Unió által 2024 januárjában összeállított legfrissebb adatok szerint a HÉA (hozzáadottérték-adó) betartásának GAP-értéke Romániában 2017-2021 között stabilan magas szinten maradt, 36,7% körül, ami a legmagasabb az EU-27-ben, 2022-ben kis javulással. A GAP arra az összegre utal, amelyet az állami költségvetésbe be lehetne szedni, ha az összeset beszednék. Valójában Románia az Európai Bizottság esettanulmányává vált a „magas és tartósan fennálló héabeszedési hiány” miatt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix
Főtér

Nemzeti ünnep helyett nemzeti cirkusz Gyulafehérváron – hírmix

A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.

Csillagászati villanyszámlák: különböző trükkökkel próbálnak spórolni az emberek
Krónika

Csillagászati villanyszámlák: különböző trükkökkel próbálnak spórolni az emberek

Sokan számolnak be arról, hogy a villanyszámla-ársapka júliusi eltörlése után nagyjából megduplázódott a havi kiadás. Így nem csoda, hogy a háztartások nagy része új szokások kialakításán dolgozik a villanyáram-fogyasztás csökkentése érdekében.

Egy ex-fodrásznő ült egy vízügyi intézmény vezetőségében… és 100 000 embernek ma nincs vize…
Főtér

Egy ex-fodrásznő ült egy vízügyi intézmény vezetőségében… és 100 000 embernek ma nincs vize…

… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó
Székelyhon

Rakétaként repült át a körforgalmon és még két autón egy másik jármű – videó

Nyilvánosságra hozták azt az elképesztő térfigyelő kamerás felvételt, amely rögzítette, ahogyan egy autó Nagyváradon átrepül egy körforgalmon, majd két másik jármű felett is.

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség
Krónika

Teherbe ejtette kiskorú „menyasszonyát” a „romakirály” fia, nyomoz a rendőrség

Rendőrségi eljárás indult, miután Daniel Cioabă önjelölt „romániai romakirály” fia a beszámolók szerint teherbe ejtette 14 éves „menyasszonyát”, akit a szülők választottak ki számára.

„Nekihajtok az első szembejövő autónak” – külföldön fogták el a szándékosan balesetet okozó román férfit
Székelyhon

„Nekihajtok az első szembejövő autónak” – külföldön fogták el a szándékosan balesetet okozó román férfit

Szándékosan nekihajtott egy másik autónak, ezáltal egy 21 éves fiatalember, valamint annak egyéves és négyhónapos lánya életét oltotta ki az a 38 éves Ialomița megyei férfi, akit Nagy-Britanniában azonosítottak és vettek őrizetbe a hatóságok.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Mit adtak nekünk a bevásárlókozpontok?

Sólyom István

Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.

Mindenki hagyja békén Vida Gábort! Avagy az ideológiák fölöttébb káros voltáról

Varga László Edgár

Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Hihetünk-e még a szemünknek? Eligazodás egy rohamosan változó vizuális kultúrában

Sánta Miriám

A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.

Bertici Attila: Ahol jó emberek vannak, én ott érzem jól magam

Sólyom István

A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.

// HIRDETÉS