// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Ló budget

BMW-vontatással akarta demonstrálni, milyen erős a lova, de vevők helyett a rendőrök kopogtattak

Tordán történt az esztelen állatkínzás.

Nem kell ahhoz vérzöldnek lenni, hogy az embert felháborítsa az agyatlan, teljesen indokolatlan állatkínzás. Mint például az, amit egy tordai férfi követett el, aki el akart adni egy lovat. Ehhez meglehetősen szokatlan marketingakciót talált ki: egy BMW-t akart elvontattatni vele. Ráadásul nem is úgy, ahogy bármely normális ember tette volna, hanem oldalirányban. A három évet még be nem töltött szerencsétlen állat persze próbálkozott, kínlódott, de nem bírt a közel két tonnás járművel. A gazdáját ezzel alaposan felbőszítette, így az ostorral próbálta még több lóerő kifejtésére ösztönözni az állatot. De hiába: a ló végül kimerülten térdre rogyott.

És akkor következzék a rész, amely még jobban bizonyítja, mekkora szellemi Csomolungma a tulaj: az állatkínzó akciót egyrészt élőben közvetítette a közösségi oldalán, másrészt utána az elérhetőségét is megadta, hogy megkönnyítse az esetleges vevők dolgát. Aztán a felháborodás nyomán észbe kapott, és törölte a bejegyzést, de már hiába: miután nyilvánosságra került, a hatóságok is akcióba léptek. A rendőrség közölte: kivizsgálják az ügyet, és az állatkínzó elnyeri méltó büntetését. Vélhetően őt nem ostorral verik végig az utcán, de hát egy szép összegű pénzbírság is elég fájdalmas tud lenni.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro