// 2026. szeptember 3., csütörtök // Hilda

„Kizsebelné” a pártokat az új finanszírozási törvény

// HIRDETÉS

Közpénzből finanszíroznák a kampányokat, és elvileg szigorúan nyomon követnék a pártok által fölvett hiteleket.

A választási kampányokat ezentúl az állami költségvetésből pénzelnék Romániában, a jelöltlistát állító pártok hitelekből megelőlegezett költségeit pedig utólag számolnák el: egyebek mellett ezt írja elő az új pártfinanszírozási törvény tervezete, amelyet csütörtökön véglegesített a választási reformcsomagot előkészítő parlamenti különbizottság.

A jogszabály megszabná a kampányköltségek felső határát, az állandó választási hatóság (AEP) pedig csak azoknak a pártoknak a számlákkal igazolt költségeit számolná el, amelyek megszerezték a voksok legalább 3 százalékát.

A kampányra a pártok kölcsönt vehetnek fel, ezt azonban csak közjegyzői hitelesítéssel tehetik meg. A felvett kölcsön összértéke egy párt esetében nem haladhatja meg az állami költségvetés bevételeinek 0,025 százalékát, egyetlen hitelező pedig nem adhat 500 minimálbérnél nagyobb összeget egy pártnak.

A választások közötti időszakban a pártok tagdíjakból, rendezvényeik belépődíjából, és kiadványaik bevételéből fedezhetik majd működési költségeiket.

Mint simeretes, a tavalyi elnökválasztási kampány után élénk sajtóvita alakult ki arról, hogy a pártfinanszírozás átláthatóbbá tételével kellene visszafogni a politikai korrupciót. A választási reformcsomaggal egyebek között azt a gyakorlatot akarják felszámolni, hogy a pártok egymásra licitálva költsenek hatalmas összegeket választási kampányaikra, mert a jelenség hátterében többnyire olyan „szponzorok" állnak, akik elvárják a támogatásukkal tisztségbe juttatott politikustól, hogy a rábízott közpénzekből térítse meg számukra a „politikai befektetést".

A parlamenti bizottság az új párttörvény, illetve helyhatósági választási törvény tervezetét is elfogadta csütörtökön: ezeket jövő héten terjesztik a bukaresti törvényhozás elé.

A bizottság a tervezetben azt javasolja, hogy a polgármestereket továbbra is egyetlen fordulóban, relatív többséggel válasszák, a megyei tanácsok elnökei esetében pedig térjenek vissza a tíz évvel korábbi közvetett választáshoz. A javaslat szerint a megyei tanács elnökét a közgyűlés tagjainak egyszerű többsége választaná meg, de csak kétharmados többséggel lehetne leváltani.

A jövő év választási év: tavasszal önkormányzati, ősszel pedig parlamenti választást tartanak.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

// még több főtér.ro