// 2026. augusztus 11., kedd // Zsuzsanna, Tiborc

Bizonytalan, mikor pótolják be a kényszervakáció miatt kieső két hetet. Az is, hogy egyáltalán két hétig tart-e majd

// HIRDETÉS

Az oktatási miniszter szerint bármi is megtörténhet.

Csak a bizonytalanság biztos az oktatásban a koronavírus-járvány miatt – ez derül ki abból, ahogyan Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter kommentálta a Klaus Iohannis államfő által szerdán este bejelentett, kéthetesre tervezett kényszervakációról szóló híreket.

Mint megírtuk, Iohannis elmondta: mivel az iskolákban fokozottan terjed a járvány, számos diák és tanár megfertőződött, a pandémia visszaszorítására tett erőfeszítések, illetve újabb korlátozások részeként az iskolákban hétfőtől kéthetes kényszervakációt rendelnek el.

Sorin Cîmpeanu ennek nyomán arról kérdezték, mikor pótolják majd be az így kieső két hetet,

A miniszter azonban nem válaszolt érdemben.

Mint elmondta, majd csak a kényszervakáció urán, a pedagógusokkal és a diákokkal is egyeztetnek, és csak ezt követően döntenek arról, milyen forgatókönyv lép majd életbe.

Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy

még az sem biztos, hogy a kényszerszünet csupán két hétig tart majd.

Nem tudni ugyanis, hogyan alakul a járványhelyzet a következő két hétben, így nem lehet biztosan megmondani, hogy november 8-án tényleg újraindulhat majd a jelenléti oktatás.

Ezért aztán minden konkrétumról csak ezt követően döntenek.

Azt is megjegyezte, hogy az iskola utáni foglalkozásokra nem vonatkozik a kényszervakációs rendelet.

Eközben az egyre durvább járványhelyzet miatt egyre több ország nyújt segítséget Romániának.

A legfrissebb bejelentés szerint Ausztria összesen 1075 doboznyi, a súlyos állapotú koronavírus-fertőzöttek kezelésére szolgáló gyógyszert adományozott az országnak az Európai Polgári Védelmi Mechanizmus keretében.

A járvány visszaszorítását szolgáló erőfeszítésekhez eközben egyre több intézmény csatlakozik.

Szerdán este a román rendőrség illetékesei bejelentették: csak azok jelentkezhetnek rendőrnek, és vehetnek részt a különböző felvételi vizsgákon, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek.

Hasonló döntést hozott a Román Labdarúgószövetség is: csütörtöktől csakis védettségi igazolvánnyal rendelkező játékosok léphetnek pályára.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?
Krónika

Asztal alá isszuk a világot – Miért vagyunk világelsők az alkoholfogyasztásban?

Románia vezeti a globális alkoholfogyasztási ranglistát fejenként évi 17,1 liter tiszta szesszel, miközben Erdélyben és Székelyföldön is riasztóak az egészségügyi mutatók. De mi áll a sokkoló világelsőség hátterében?

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa
Főtér

Isten hozott Vadkeletre – a Rockstadt Extreme Fest mint a spontán önszerveződés ideiglenes városa

Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában
Krónika

A nyugdíjkorhatár nő, de a várható élettartam nem követi, legalábbis Romániában

Az európai államok közel kétharmada készül emelni a férfiak nyugdíjkorhatárát, háromnegyedük pedig a nőkét is a 2060-as évek végéig a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet Pensions at a Glance 2025 című jelentésén alapuló tanulmány szerint.

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica
Székelyhon

A Transalpinát is lepipálja a nagy háború idején épült Strategica

Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.

// még több főtér.ro