Sokallják a magyar osztályok számát. Nem mintha nem lenne igény rájuk.
Nekiment a magyar nyelvű oktatásnak a Bihar megyei tanfelügyelőség: a magyar oktatási nyelvű iskolák igényeihez képest kilenccel kevesebb magyar tannyelvű ötödik és kilencedik osztályt indítana a 2016-2017-es tanévben. A magyarok tiltakoznak, az elmúlt napokban szülői aláírásgyűjtés is zajlott. A magyar iskolák vezetői korábban már elmondták, hogy ugyanannyi ötödik, illetve kilencedik osztály beindítására tettek javaslatot, ahány negyedik, illetve nyolcadik osztály jelenleg működik a megyében, éppen azért, hogy minden magyarul tanuló diáknak legyen lehetősége a következő tanévben is magyar osztályban továbbtanulni.
Biró Rozália szenátor az Erdon.ro-nak elmondta, hogy a tanfelügyelőség már felküldte a beiskolázási javaslatot a minisztériumnak, de hangsúlyozta azt, hogy a szaktárca változtathat ezen a terven. Hozzátette, hogy megalapozottnak tekinti a Bihar megyei magyar tannyelvű oktatási intézmények által a tanfelügyelőségre beküldött beiskolázási igényeket, de mivel a főtanfelügyelőségen nem voltak nyitottak arra, hogy a magyar közösség kéréseit figyelembe vegyék, ezért ő, Cseke Attila és Szabó Ödön képviselőtársaival együtt írásban kérvényezte az oktatási minisztertől a Bihar megyei beiskolázási tervek felülbírálását.
Közben aláírásgyűjtés is indult a magyar osztályok védelmében, az aláírásgyűjtő ívet három nap alatt 4500-an látták el kézjegyükkel.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.

További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.

Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.

További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.

További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.

Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.

Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.