// 2026. június 10., szerda // Margit, Gréta

Betilthatják a jobb oldali kormányos autókat

// HIRDETÉS

De csak a Brexit után.

Nagy-Britanniában jobb oldalon van a gépkocsik kormánya, így amíg a szigetország az Európai Unió tagja, nem lehet korlátozni az onnan behozott autók forgalomba helyezését Romániában sem.

Az Országos Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) vezetője, George Dincă a Capital című gazdasági-pénzügyi lapnak azt mondta: a Brexit után lehet érdemben tárgyalni a jobb oldali kormányos autók forgalomba íratásának betiltásáról.

Dincă emlékeztetett, hogy Lengyelországban korlátozásokat vezettek be a jobb oldali kormányos autók esetében, az EU pedig szabályszegési eljárást indított az ország ellen.

Ezeket az autókat azért tiltanák be, mivel konstrukciójuk miatt sok közúti balesetet okoznak. Jelenleg mintegy húszezer ilyen gépkocsi szerepel a romániai nyilvántartásban.

Az EU-ban egyébként Máltán, Írországban és Cipruson is jobb oldalon van a kormány az autókban, erről nem beszélt a RAR igazgatója.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…
Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Eugen Tomacra bízta a kormányalakítást Nicușor Dan
Főtér

Eugen Tomacra bízta a kormányalakítást Nicușor Dan

Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve
Székelyhon

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve

Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja
Krónika

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja

Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.

Nem sikerült megmenteni a motoros életét a vasárnapi baleset után
Székelyhon

Nem sikerült megmenteni a motoros életét a vasárnapi baleset után

Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.

// még több főtér.ro