Hogy ne válasszanak más, több pénzzel kecsegtető állást.
A német állam hozzájárul 750 ezer euróval a német tannyelvű romániai iskolákban oktató tanárok béréhez - adta hírül kedden az Agerpres hírügynökség a Romániai Német Demokrata Fórum (FDGR) közleményére hivatkozva.
A havi 50 és 100 euró közötti támogatást a német állam a brassói Saxonia Alapítványon keresztül folyósítja a német nyelven oktató mintegy háromszáz tanítónak és 450 tanárnak. A támogatás összegét az oktatók heti óraszáma alapján számolják ki, és évente két részletben fizetik. Az igénylőknek kérvényt kell benyújtaniuk a brassói alapítványhoz.
Romániában akuttá vált a tanerőhiány a német tannyelvű iskolákban, mert a tanári diplomát szerző, németül is tudó fiatalok a tanárinál sokkal jobban fizetett állásokat találnak az üzleti szférában. Ezért nemcsak a német nyelv oktatását, hanem a matematika, fizika, kémia német nyelvű tanítását is nehéz biztosítani az iskolákban. Ezen a helyzeten kíván javítani a német állam a támogatással.
Martin Bottesch, a Romániai Német Demokrata Fórum elnöke elmondta, a támogatással azt szeretnék elősegíteni, hogy a tanárok maradjanak az oktatásban. Hozzátette, hogy miközben egyre több gyermek iratkozik német nyelvű iskolába, egyre kevesebb a németül oktató tanár. A német szervezet vezetője azt is elmondta, hogy a támogatás egy kisebb részéből a németül oktató tanárok szakmai továbbképzését finanszírozzák.
A német iskolák tanárhiányára Sorin Cîmpeanu oktatásügyi miniszter is kitért egy sajtótájékoztatón. A miniszter szerint Romániában 23 ezer diák tanul német nyelven, és miközben a falvakon és kisvárosokban német iskolákat kell bezárni, a nagyvárosokban egyre nagyobb az igény ezekre az oktatási intézményekre.
A romániai német tannyelvű iskolákban kisebbségben vannak a német kisebbséghez tartozó tanulók a más nemzetiségűekhez képest.
A két világháború között még 800 ezres lélekszámú romániai német közösség tömeges elvándorlása a kommunista diktatúra idején kezdődött, az 1989-es rendszerváltozás után pedig rohamosan felgyorsult. A 2011-es népszámláláskor 36 ezren vallották németnek magukat Romániában.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
Eközben Besztercén gázszivárgás miatt meghalt egy család összes tagja. Ha elfelejtette befizetni az útadót, nemsokára megszabadulhat az automatikus pénzbírságtól.

Románia lelövi azokat a légterébe belépő drónokat, amelyek polgári vagy katonai célpontokat támadnak. Marcel Ciolacu tele van optimizmussal a teljes körű schengeni csatlakozást illetően.

Tragikomédia országszerte.
Tragikomédia országszerte.
Egy ifjú gengszter pedig egy pékségben fenyegetőzött a revolverével, ám ez rossz ötlet volt.

… és kitört a botrány Klaus Iohannis privát golfpályácskája kapcsán… továbbá hahó, kauflandos halimádók, van pár termék, ami csúnyán fertőz, tessék figyelni!

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Klaus Iohannis politikai karrierjének további iránya még ismeretlen, a tanácsadói azonban már a következő kihívásokra készülhetnek. A múlt héten mindennapra jutott egy medvelátogatás Hargita megyében.

Huszonhárom Galac megyei település lakosságát evakuálják a közelgő árvíz elől. Pisztollyal látogatta meg az AUR szörényvári székházát egy férfi.

Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.