// 2024. október 4., péntek // Ferenc
Tragédia

Benzint öntöttek a tűzre véletlenül, súlyosan megégtek

A baleset a Kolozs megyei Bábolnán történt. A két férfi állapota kritikus.

Kritikus az állapota annak a két személynek, akik súlyosan megsérültek pénteken, amikor véletlenül benzint öntöttek a tűzre egy bábolnai (Bobâlna) lakás alagsorában lévő kályhában.

Eredetileg a Kolozs Megyei Sürgősségi Felügyelőség (ISU) arról adott hírt, hogy egy hőközpont robbant fel, de Andrei Biriş, az ISU szóvivője azt nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek, hogy valójában egy erős lángnyelv csapott ki a kályhából, amely megégetett egy 33 és egy 35 éves férfit.

„Az időjárási viszonyok miatt a SMURD helikopter nem tudott értük menni, mentővel hozták be Kolozsvárra, az intenzív osztályon vannak, állapotuk súlyos”  – mondta el a szóvivő.

Orvosi források szerint a két férfi sietett, és el akarták oltani a kályhában égő tüzet, ám egy palackból víz helyett benzint öntöttek a tűzre.

Adela Golea, a SMURD mentőszolgálat főorvosa szerint az egyik férfi testfelületének 90, a másiknak 40 százaléka megégett. A szakember szerint a két sérült túlélési esélyei attól is függnek, hogy milyen esetleges más betegségben szenvednek. A páciensek egyelőre Kolozsváron vannak, de lehet, hogy holnap Bukarestbe szállítják őket.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Felfegyverkezve érkeztek meg a városi parkba a külsős agresszorok
Székelyhon

Felfegyverkezve érkeztek meg a városi parkba a külsős agresszorok

Elhatárolódik az Udvarhelyen történt verekedéstől a Benedek Elek-iskola vezetősége, az incidens nem a tanintézet rendezvényén, hanem az azt követő buli lezártával történt. A Jungle Club tulajdonosa leszögezi, a lokálon kívül estek egymásnak a felek.

// még több főtér.ro