FRISSÍTVE - December óta bujkált a hatóságok elől. Mivel hamis iratokkal igazolta magát, Szerbiában is vádat emelnek ellene.
Elfogták csütörtökön este a december óta szökésben lévő, számos korrupciós bűncselekménnyel gyanúsított volt szociáldemokrata párti (PSD) parlamenti képviselőt, Sebastian Ghiţă-t. A politikus Belgrádban került rendőrkézre. Az értesülések szerint testvére társaságában volt, amikor elfogták.
Ghiţă a nehezebb felismerhetőség kedvéért megváltoztatta külsejét: haját teljesen leborotváltatta, és szakállt növesztett.
Az országos rendőr-főkapitányság rendőrség közleménye szerint a rendőrség különleges egysége és bűnügyi nyomozó osztálya erőfeszítései nyomán sikerült Ghiţă nyomára akadni, ugyanakkor köszönetet mondtak a szerb, a magyar, a bolgár, a török, a montenegrói, a horvát, az osztrák, a francia és az olasz rendfenntartó szerveknek is.
Mint kiderült, a belgrádi igazoltatás során Ghiţă hamis szlovén iratokkal próbálta igazolni magát.
A hatóságok szerint Ghiţă kiadatási eljárása legtöbb egy hónapig tarthat.
Az Agerpres hírügynökségnek belgrádi hivatalos források pénteken azt mondták: a volt honatyát Szerbiában is bíróság elé állítják, a tárgyalásra legtöbb egy hónapon belül kerül sor.
Azért emelnek vádat ellene, mert hamis iratokkal próbálta igazolni magát - számolt be a szerb média. Emiatt 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Sebastian Ghiţă hamis szlovén útlevéllel lépett Szerbia Köztársaság területére, és állítólag egy isztambuli járattal érkezett Szerbiába.
Románia és Szerbia között nincs kiadatási egyezmény, ezért a kiadatási eljárás hosszabb ideig elhúzódhat.
Carmen Dan belügyminiszter leszögezte, a szerb hatóságoknak előbb le kell folytatniuk az előírások szerinti procedúrákat, majd a kiadatás a román igazságügyi minisztérium révén történik meg, az utaztatást pedig a román rendőrség ügyeli fel majd.
Mint ismeretes, Ghiţă a december 19-ről 20-ára virradó éjszaka tűnt el. A legfelsőbb bíróság azt követően rendelte el január 5-én a volt képviselő távollétében való előzetes letartóztatását, hogy nem tett eleget az előzőleg kiszabott hatósági felügyelettel járó kötelezettségének, vagyis nem jelentkezett a heti rendszeres ellenőrzésre a rendőrségen. Az üzletember december 19-én jelent meg utoljára a Prahova megyei rendőrségen. 21-ére is beidézték kihallgatásra a Ponta-Blair ügyben, akkor azonban már csak ügyvédei jelentek meg az ügyészség székhelyén.
Ghiţă eltűnését követően „leleplező” videóüzenetekben jelentkezett a tulajdonában levő România TV-n, amelyekben azt próbálta elhitetni a közvéleménnyel, hogy valójában a korrupcióellenes ügyészség és a hírszerzés összefonódása nyomán létrejött háttérhatalom áldozata.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.
Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.