Gulácsi Péter hatalmas bakijai gyakorlatilag eldöntötték a mérkőzést. De nem csak neki köszönhető a vb-selejtezőn elszenvedett vereség.
A magyar labdarúgó-válogatott 5-2-re kikapott Svájc vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat kilencedik fordulójának szombati játéknapján.
A párharc 46. mérkőzésén 30 magyar győzelem és 5 döntetlen mellett ez volt a 11. svájci siker. A magyarok, akik 41 éve nyeretlenek Svájcban, először kaptak ki Bázelben.
A tízpontos magyarok az utolsó, keddi fordulóban Feröer-szigetek csapatát fogadják a Groupama Arénában, ahol egy pont is elég számukra a harmadik hely megtartásához. Mivel előrébb nem tud lépni a nemzeti együttes, így - ahogy 1986 óta mindig - biztosan lemarad a vb-ről.
Már a mérkőzés kezdetén magához ragadta a kezdeményezést a svájci csapat. Egymást követték a hazai akciók, amelyek végén rendre tiszta lövőhelyzet alakult ki, de a távoli kísérletek eleinte elkerülték a magyar kaput, vagy éppen Gulácsi kezében landoltak. A magyarok szórványos ellentámadásai a bal oldalon futottak, ami azért érdekes, mert a svájciak egyik legjobbja, Lichtsteiner játszott jobbhátvédként.
Amikor kissé meddővé vált a hazaiak fölénye és megnyugodhatott Bernd Storck szövetségi kapitány együttese, hogy átvészelte az első negyedóra rohamait, akkor
Nem kellett sokat várni a második svájci találatra sem, ami hasonlóan balszerencsés körülmények között esett, ugyanis Bese lábáról vágódott a labda a magyar kapuba.
Ezt a magyar szurkolók nem viselték jól, a hangosbemondón keresztül figyelmeztették őket, hogy ne rázzák a kerítést, erre válaszul a magyar szövetséget szidták kórusban. A pályán sem lett jobb a helyzet, mivel Besét sérülés miatt le kellett cserélni, helyét Lang vette át. A félidőből hátralévő időben még volt néhány svájci helyzet, melyekből eleinte les, vagy Gulácsi-bravúr miatt nem lett gól, de a végén még Zuber betalált, ezzel a svájciak egy félidő alatt bebiztosították sikerüket.
Az egyetlen magyar kapura lövést Varga Roland eresztette meg szabadrúgásból közvetlenül a szünet előtt.
A folytatásban sem változott semmi, a hazaiak első támadásukból ismét betaláltak Zuber révén, de Gulácsi ekkor is hatalmasat hibázott. A svájciak nem álltak le, záporoztak a lövések a magyar kapura, Gulácsi többször szépen védett a bakijai után. A magyarok aztán egy szögletet követően váratlanul szépítettek, amit a vendégdrukkerek görögtüzekkel ünnepeltek, ezért ismét figyelmeztették őket. Ezt követően kissé alábbhagyott a lendület, a svájciak már nem erőltették annyira a támadások befejezését, de így is adódott néhány ígéretes lehetőségük, igaz egy ízben a magyar csapat is betalálhatott volna,
„Gratulálok a svájci csapatnak, mert megérdemelte a győzelmet. Mi a kezdetektől magunkat vertük meg, egyrészt túl hátul védekeztünk, ráadásul az első gól nem mindennapi körülmények között született, a másodiknál pedig megpattant a labda. A szünetben próbáltam megnyugtatni a csapatot, utána volt lehetőségünk, gólokat is szereztünk. Tanulnunk kell a hibákból" - értékelt Bernd Storck.
„Meghálálták a bizalmat a játékosok. Csapatként futballoztunk, senki nem egyénieskedett. Az elejétől sok helyzetünk volt, jó néhányat ki is használtunk. Az egyetlen negatívum a második félidőben kapott két gól, de talán ez megbocsátható egy 5-2-es győzelem esetében" - mondta Vladimir Petkovic, a svájciak szövetségi kapitánya.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.