// 2026. november 7., szombat // Rezso

Belehaltak a győzelembe: zavargásokba torkollt a vébémámor Franciaországban

// HIRDETÉS

Autógyújtogatás, üzletek kifosztása tarkította a focivébé megnyerése utáni utcai népünnepélyt. Ketten bele is haltak az ünneplésbe.

Két személy meghalt és tetemes anyagi kár keletkezett Párizsban és más francia városokban amiatt, hogy a futballvébé megnyerése után az utcai népünnepély több helyen zavargásokba torkollt, írja a News.ro hírügynökség a Le Figaro alapján. Főként fiatalokból álló csoportok élelmiszerüzleteket és gyógyszertárakat fosztottak ki, autókat gyújtottak fel, és megtámadták a megfékezésükre kirendelt biztonsági erőket.

Két ember életét vesztette az elszabadult ünneplés során: Annecy-ben egy 50 éves férfi zuhant egy csatornába úgy, hogy a nyakát szegte, és már nem tudták megmenteni. Saint-Felixben egy 30 éves férfi hajtott autójával egy fának, miközben a vébégyőzelmet ünnepelte, és a helyszínen meghalt.

Párizsban autókat gyújtottak fel, üzleteket, éttermeket fosztottak ki, meghajigálták a kiérkező rendvédelmi szerveket, a csendőrök pedig könnygázzal válaszoltak. Egy személy súlyosan megsérült az utcai összecsapásokban, összesen hetet vettek őrizetbe. A fővárosban 90 ezer szurkoló követte figyelemmel a vébédöntőt szabadtéri vetítéseken a Diadalívnél, a Champ-Élysées-n, a Bastille-téren és a Mars-mezőn. Rouenban a csendőrség kiürítette a központi teret, de hasonló zavargások voltak Grenoble, Lyon, Nantes és Marseille városában, illetve más településeken is.

Franciaország 4–2-re győzte le Horvátországot az oroszországi focivébé moszkvai döntőjében, és történelme során másodszor lett labdarúgó világbajnok. A francia lapok hétfői címlapjukon köszönték meg a győzelmet a válogatottnak, a sportteljesítmény méltatása mellett a sokszínű csapat sikerének szociális és politikai visszhangjaira is kitértek.

A L'Équipe című sportlap címlapján a kupát magasba emelő játékosok láthatók örök boldogság felirattal. A konzervatív Le Figaro a francia himnusz, a La Marseillaise kezdő sorát idézte a címlapján: ma diadal vár!, míg a baloldali Libération címlapján a Még felirat olvasható.

A Le Parisien című lap a 19 éves Kylian Mbappét ünnepelte, aki a világbajnokság nagy felfedezettje. „Önmagában jelképe ennek a nagyon fiatal nemzeti válogatottnak, amely mérkőzésről mérkőzésre mutatott egyre nagyobb érettséget” – hangsúlyozta a lap, emlékeztetve arra, hogy 1998 után a Kékek megszerezték a második csillagot.

Szinte valamennyi fővárosi és regionális lap is azt hangsúlyozta, hogy ez a válogatott hosszú idő után nemzeti összefogást eredményezett, miközben a sokszínű francia társadalmat tükrözi. A 23 játékos közül 14-en afrikai származásúak és ketten nem is Franciaországban születtek: Samuel Umtiti a kameruni Yaoundéban, Steve Mandanda pedig a kongói Kinshasában. A húsz évvel ezelőtti válogatott bevándorló származású tagjaival ellentétben ez a generáció azonban már nem azt emeli ki, hogy honnan származik, hanem büszkén és szokatlan módon vállalja a francia identitását. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro