// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Bekeményít a vásárhelyi magyarság: innen tovább nem engedünk!

// HIRDETÉS

Marosvásárhely „frontvárossá” vált a magyarság számára. Meg kell húzni a vonalat!

Még jóformán véget sem értek a 9. Kolozsvári Magyar Napok, máris másik magyar városünnep vette kezdetét: hétfőn este nyitották meg Marosvásárhelyen a 6. Vásárhelyi Forgatagot, amely az eddigi legnagyobb szabású lesz. A marosvásárhelyi magyarság kulturális rendezvényét népviseleti kiállítással nyitották meg a Kultúrpalota előcsarnokában a Maros Művészegyüttes szervezésében, majd a Bekecs Néptáncegyüttes szórakoztatta a jelenlévőket.

Többek között Potápi Árpád Jánost, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárát, aki a magyar kormány által támogatott rendezvény nyitógálájának díszmeghívottja volt. Hangsúlyozta: aki részt vesz a Forgatagon, erősíti Marosvásárhely magyar közösségét, a város magyar identitását. Az MTI kérdésére kijelentette: Marosvásárhelyen ez különösen fontos, hiszen az elmúlt évtizedekben végigkövethettük, miként románosodott el a város, ezért a magyarság számára „frontvárossá” vált.

„Most azt kell mondania a magyarságnak, hogy innen túl többet nem engedünk, megőrizzük a pozíciónkat, a kultúránkat, a város magyarságát” - jelentette ki Potápi Árpád.

A szervezők részéről Soós Zoltán, a Maros megyei múzeum igazgatója örömmel nyugtázta, hogy Marosvásárhely városvezetése már nem tekinti fenyegetésnek a magyar kulturális napokat, hanem támogatja azt. A vasárnap este záruló városünnepen többek között a Magyar Állami Népi Együttes és a Budapesti Operettszínház is fellép egy-egy produkcióval. A programokról ITT írtunk.

Marosvásárhelyen a 2011-es népszámláláson a város lakosságának 44,1 százaléka vallotta magát magyar, illetve 49,6 százalék román nemzetiségűnek, de a Wikipédia szerint 5,3 százalék nem válaszolt a kérdezőbiztosok nemzetiségre vonatkozó kérdésére.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”
Főtér

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro