Mennyibe kerül? Hogyan működik? Melyek a szabályok?
A Bolt nem egy sarki kisüzlet, hanem egy közlekedési platform neve, amely szerte Európában nyújt utazási és robogómegosztási szolgáltatást. Régi nevén Taxify, lehet így ismerősebben hangzik. Már egy ideje jelen van Kolozsváron, kvázi taxiszolgáltatást nyújt, korrekt keretek között, legalábbis a hagyományos taxikhoz képest tisztábbak és megbízhatóbbak. Szerdától egy új szolgáltatást indítottak be: immár elektromos rollert is lehet kölcsönözni tőlük, és nem kell hozzá semmi más, csak egy mobiltelefon, melyre letöltjük a Bolt alkalmazását.
Az utcákon már megtalálható jó pár zöld színű elektromos roller. Ha egyre felpattannánk, akkor a Google Play vagy az Apple Store tartalomszolgáltatókról letölthető alkalmazáson belül a jobb felső sarokban található piktogramon keresztül lehet elérni az interfészt. Ahhoz, hogy egy roller zárolását feloldjuk, be kell a telefonnal olvasni a kiszemelt kétkerekűn elhelyezett QR-kódot. Az első használatkor követni kell a telefonon megadott utasításokat, ahol elmagyarázzák azt is, hogy használat után hogyan lehet biztonságosan újra lezárni. Az alkalmazáson belül megadják azokat a helyszíneket, ahol le lehet parkolni velük, ezek a helyszínek általában megegyeznek a már kialakított bicikliállomásokkal. Mivel csak mobiltelefonnal indulnak, senki nem tudja jogtalanul használni. Mindegyik beépített GPS-szel rendelkezik, így mérik a megtett távolságot és a roller aktuális helyzetét.
A rollerek feloldása 2 lejbe kerül, ezt követően mindegyik perc után 0,6 lejt számolnak fel. Ez még csak a kezdeti árszabás, a későbbiekben emelni fogják a díjakat. Aki nem a megjelölt helyen hagyja a rollert 150 lej büntetést fizethet. A foglalási díj 0,5 lej/perc, ami arra az időszakra is vonatkozik, amikor a jármű nincs mozgásban.
A rollerek egyébként maximum 25km/órás sebességgel haladnak, egyetlen töltéssel 40 km távot képesek megtenni.
Kellemes száguldást, és ne feledjenek el kézfertőtlenítőt vagy kesztyűt használni, ha kipróbálják!
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.

További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.

Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.