Mivel az ország komoly előrelépéseket ért el az EB elnöke szerint.
Remélhetőleg a lehető leghamarabb, még a jelenlegi uniós bizottság megbízatásának lejárta előtt megteremtődnek az ellenőrzési és együttműködési mechanizmus lezárásának feltételei Romániában - hangoztatta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Dacian Cioloș román miniszterelnökkel folytatott brüsszeli megbeszélését követő sajtótájékoztatóján hétfőn.
Az Európai Bizottság elégedett azokkal az erőfeszítésekkel, amelyeket a román kormány tesz az igazságszolgáltatás reformja érdekében - fogalmazott Juncker.
Dacian Cioloș - aki korábban maga is brüsszeli biztos volt - a sajtótájékoztatón elmondta, hogy Románia teljesítette Brüsszel kéréseit, és készen áll az ellenőrzési és együttműködési mechanizmus lezárására. Ciolos emellett reményét fejezte ki, hogy országának nem kell kivárnia 2019 októberét, amikor a bizottság mandátuma lejár.
A bukaresti kormány szerint az Európai Bizottság január végén közzétett országjelentése megerősítette, hogy Románia fejlődött. A dokumentum azt igazolja, hogy a korrupcióellenes harc és az igazságügy területén végrehajtott román reformok tartósak és fenntarthatóak, de a román kormány továbbra is komoly erőfeszítéseket tesz az említett célok teljes körű megvalósítása érdekében - fogalmazott a miniszterelnök.
Románia és Bulgária úgy csatlakozott az unióhoz, hogy vállalták: Brüsszel továbbra is ellenőrzi a többi között az igazságszolgáltatási rendszer működését és függetlenségét, valamint a korrupció elleni fellépést. Brüsszel közölte: mindez addig tart míg Románia nem teljesít minden kitűzött célt.
Cioloș elmondta, hogy Jean-Claude Junckerrel folytatott megbeszélésén szóba került Románia schengeni övezeti tagsága is, amellyel kapcsolatban elmondta, hogy országa teljesítette az unió elvárásait és kész arra, hogy a schengeni övezet teljes jogú tagja legyen. Egyébként a bizottság álláspontja is évek óta ez, viszont a schengeni tagságról nem a bizottság, hanem a tagállamok kormányainak képviselőiből álló tanács dönt. Több tagállam is az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus során készített pozitív bizottsági jelentésektől teszi függővé, hogy hozzájárul-e Románia - és Bulgária - schengeni tagságához.
Dacian Cioloș kétnapos brüsszeli látogatásának első, hétfői napján találkozott Frans Timmermans európai bizottsági alelnökkel is, akivel Románia schengeni övezethez való csatlakozásáról, a migráció kérdéséről és az ellenőrzési és együttműködési mechanizmus legutóbbi jelentéséről tárgyalt.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Veszélyezteti a forgalmat a 13A jelzésű országúton, Csíkszereda közelében egy hetek óta rendszeresen felbukkanó szarvasünő. A szelíd állaton GPS nyomkövető is van, mint kiderült, magánszemély neveli, csakhogy folyton átszökik a kerítésen.
A Főtér szerkesztősége áldott, boldog karácsonyt kíván minden kedves Olvasónak!
A Főtér szerkesztősége áldott, boldog karácsonyt kíván minden kedves Olvasónak!
– És ki kérte fel? – Iohannis! – De neki nem járt le a mandátuma? – De!
– És ki kérte fel? – Iohannis! – De neki nem járt le a mandátuma? – De!
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
… viszont több államelnök-jelölt került, mint ahány lovasa van az Apokalipszisnek… Klaus Iohannis nyakunkon maradt államelnök pedig bejelentette, hogy Ő OPTIMISTA!
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
És a hirtelen felívelő Georgescu-kampányról derültek ki újabb megdöbbentő (?) részletek.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.
A Marosvásárhelyi Állatkertben pedig karácsony előtt megszületett egy kis pettyes szarvas.
Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.
Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.
Új jogszabály vetne véget a politikusok randalírozásainak a parlamentben. Hivatalos vizsgálatot indít az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás kontextusában.
Új jogszabály vetne véget a politikusok randalírozásainak a parlamentben. Hivatalos vizsgálatot indít az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás kontextusában.
Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.
Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.
Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.