// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

Bárhol lehet szavazni az államfőre

// HIRDETÉS

Pecsételnél, de nem otthon laksz? Gond egy szál se: más településen ott szavazhatsz, ahol csak akarsz. Az alkotmánybíróság nem tudta megvétózni.

Elutasította az alkotmánybíróság az ellenzéki Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) az elnökválasztási törvény módosításával kapcsolatos óvását kedden, így a novemberi elnökválasztáson előzetes átjelentkezés nélkül az ország bármelyik szavazóhelyiségében feliratkozhatnak a pótlistára, és leadhatják voksukat azok, akik nem tartózkodnak a lakcímüknek megfelelő településen.

A jobbközép ellenzék azzal gyanúsítja az államfői tisztségre pályázó szociáldemokrata Victor Ponta miniszterelnököt, hogy a választási törvényt módosító, júniusban kiadott sürgősségi kormányrendelettel választási csalást készít elő. A PNL ezzel magyarázza a speciális szavazókörökről szóló korábbi rendelkezés eltörlését, a párt szerint ugyanis így megnehezítették a választási turizmus, vagyis a többszöri szavazás leleplezését.

A legutóbbi, 2009-es elnökválasztáson azok a választók, akik nem a lakóhelyük szerinti szavazókörben voksoltak, csak a pályaudvarokon, üdülőtelepeken és repülőtereken megszervezett speciális szavazóhelyiségekben adhatták le szavazatukat, ott azonban nagy sorok alakultak ki, ami a Ponta-kormány szerint akadályozta a választási jog szabad gyakorlását. 

Ezért a kabinet sürgősségi rendelete lehetővé tette, hogy a novemberi elnökválasztáson bárki bárhol voksolhasson, ha feliratkozik a pótlistára és írásba adja, hogy másutt még nem szavazott.

A PNL felhívta a figyelmet arra, hogy a Velencei Bizottság (az Európa Tanács alkotmányjogi szakértői testülete) egyik ajánlásában kerülendőnek nevezte a választási torvények módosítását a voksolás előtti utolsó évben.

Az alkotmánybíróság elfogadhatatlanként utasította el a Klaus Johannis liberális pártelnök által beadott óvást, vagyis nem teljesültek a panasz érdemi mérlegelését lehetővé tevő jogszabályi feltételek. A sürgősségi kormányrendeleteket csak az ombudsman támadhatja meg az alkotmánybíróságon, ezért a PNL a rendelet megsemmisítését célzó egyik közigazgatási per keretében próbálkozott az alkotmányossági óvással, a taláros testület azonban ezt sem tartotta elfogadhatónak.

A felmérések szerint az államfői tisztség sorsa a második fordulóban dőlhet el Victor Ponta a szociáldemokraták és Klaus Johannis, a Keresztény-liberális Szövetség jelöltje között.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro