// 2026. szeptember 28., hétfő // Vencel

Bárányhússal és pálinkával járultak földesuraik feletteseik elé az erdészek az ortodox húsvét előtt

// HIRDETÉS

Egy kis figyelmesség a főnöknek, hogy jobban menjenek a dolgok, ha szükség van valamire.

Enyhén szólva furcsa, de úgy is fogalmazhatnánk, hogy felháborító húsvéti hagyományra bukkant a helyi sajtó pár nappal az ortodox húsvét előtt Nagyváradon. A Bihoreanul munkatársai két órán keresztül filmezték az ortodox nagycsütörtökön, ahogy a térség erdészei sorra főnökeik elé járulnak. Akárcsak a középkorban a jobbágyok a földesúr elé.

Nem üres kézzel, természetesen, hanem egy kis ajándékkal, hogy legyen majd, amit az ünnepi asztalra tenni. Az erdészek sorra hajtottak be a nagyváradi erdészet székháza elé, majd az autók csomagtartójából frissen vágott bárányt, egy-egy demizson bort, pálinkát emeltek ki, és vittek be az épületbe.

Cornel Hulea intézményvezető nem tudott magyarázatot adni a történtekre, és azt is megtagadta, hogy kinyissa az újságírók előtt gépkocsija csomagtartójának ajtaját. Igen ám, csak az egyik ajándékozó épp akkor érkezett, így kénytelen volt odakiáltani neki: „Ne hozz semmit! Vidd innen!”

A Bihar megyei erdészeti igazgatóság vezetője, Adrian Jurcău azt állítja: nem volt tudomása arról, hogy még él a „hagyomány”, ugyanis 2017-ben, beiktatásakor betiltotta. Az nem derült ki, hogy az erdészek felettesi parancsra vagy önszántukból vitték az ünnepi asztalra szánt ajándékot. A vendégjárásról készült videó ITT tekinthető meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában
Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro