// 2026. június 30., kedd // Pál

Bádogtető, ortodox jelképek és termopánok a Zichy-kastélyon

// HIRDETÉS

A Bihar megyei Magaslakon történt mindez. A műemlékvédők nem kicsit morcosak, helyreállítást várnak az illetékesektől.

Újból sajtótéma lett a magaslaki (Poiana Florilor) Zichy-kastély, ám ezúttal nem a tulajdonjogok kapcsán került a középpontba, hanem az ingatlanon végzett átalakítások körül feltételezett törvénytelenségek révén lett beszédtéma. A gróf Zichy Jenő által 1891 és 1893 között építetett, és egykoron szebb napokat is megélt Bihar megyei vadászkastély ugyanis B kategóriás műemléknek számít, így engedélyek nélkül nem végezhettek volna rajta semmilyen felújítást.

Csakhogy az Élesdhez közeli ingatlant 1997 óta törvényesen használó, majd 2010 óta jogos tulajdonosként számon tartott várad-hegyaljai Szent Kereszt ortodox apácakolostor már 2006 óta kisebb-nagyobb javításokat eszközölt a rendszerváltás után tönkrement épületen. Az adócsalási botránnyal hírhedtté vált Mina nővér által irányított női szerzetesrend eleinte még csak a bádogtetővel tért el az alapvető történelmi stílusjegyektől, ám azóta már a falakra is ortodox jelképeket festettek fel, és az egykori fakereteket is műanyag hőszigetelő nyílászárókra cserélték, holott elviekben csak az eredeti építészeti elemeket helyreállítva, a Bihar megyei művelődési igazgatóság jóváhagyásával újíthatták volna fel a kastélyt.

„A Bihoreanul hetilap munkatársa jelezte nekünk a rendellenességet, így a napokban mi is kimegyünk a helyszínre, hogy lássuk mi történt. Egyelőre azt is ki kell deríteni, hogy a változtatásokat az apácák vagy a korábbi tulajdonos, a megyei tanács végeztette el” – fejtette ki a Krónika érdeklődésére Lucian Silaghi. Tájékoztatása szerint a szerzetesrendnek helyre kell majd állítani az eredeti állapotokat, ellenkező esetben büntetést rónak ki rájuk.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

// még több főtér.ro